Versenytársat kapott a TriGranit Horvátországban
Zágrábban megnyílt a City Centre One East bevásárlóközpont, erős versenyt támasztva a helyi üzletközpontoknak, köztük a TriGranit által felépített Arena Centarnak.
A horvát fővárosban új bevásárló és szórakozató központot látogathatnak a helyiek és a vendégek: megnyílt az osztrák Kaufmann cég által 135 millió euróért fejlesztett plaza. Az 50 ezer négyzetméteres központ mágnes bérlői között van egyebek között a Hennes&Mauritz, a C&A, a Zara és a New Yorker. Az osztrák társaság a főváros nyugati részén 2009-ben már megnyitott egy hasonló méretű plazát, a City Centre One West-et. Az üzletközpont márka harmadik egysége pedig Splitben van és várhatóan egy negyedik is lesz Horvátországban.
Érdekesség, hogy a 2010 végén átadott és a TriGranit által fejlesztett Arena Centarban ugyanezek a márkák kötötték le legnagyobb területet, és a hipermarketet is az Interspar üzemelteti, de van benne például Marks&Spencer áruház is. Tavaly átadták a CineStar multiplex moziját és már működik egy IMAX terem is. Az Arena Centar fejlesztési költsége 350 millió euró volt, ehhez annak idején sikerült úgynevezett club deal keretében egy hat bankkal alkotott konzorciumtól 150 millió eurós hitelt felvenni. A TriGranit üzemeltetési részlege (TGM) igyekezett gyorsan reagálni az általános keresletváltozásokra, ezért tavaly megkezdte a központ újra pozicionálását. A vállalat szorosabbra fűzte kapcsolatát az amerikai Heitman befektető csoporttal, így a zágrábi Arena Centar bővíthető, illetve egy másik közeli ingatlanra irodaházak és kongresszusi központ is építhető. A horvát kiskereskedelmi ingatlanpiac vonzereje azután növekedett meg jelentősen, hogy felgyorsultak a csatlakozási tárgyalások az Európai Unióval. Főleg osztrák, német és olasz beruházók jelentek meg, Magyarországot eddig csak a TriGranit képviseli nagyobb projekttel.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra

16 milliárd forint, mégis akadozik a rendszer: a Kúria döntött, ki kell adni az igazságot az e-ingatlannyilvántartásról

A keresleti hullám után visszatért az alku a lakáspiacra – Budapesten tartják az árukat a panelek, vidéken viszont már 10 százalék felett is alkudnak a vevők

Ezek a lakások most aranyat érnek: mind megvehető Otthon Starttal – mutatjuk a legjobbakat!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





