Vágtörlesztés és a bankadó miatt 20 milliárdot vesztett az MKB
Az MKB Bank adózás utáni vesztesége 19,8 milliárd forint volt 2012 első félévében, szemben a tavaly ilyenkori 19,1 milliárd forinttal, áll a bank gyorsjelentésében, amelyből az is kiderül, hogy a bankcsoport tőkehelyzete javult.
A bank közleménye a féléves tevékenységről azt emelte ki, hogy új stratégiájuk és költségcsökkentési programjuk hatására a bankadótól, egyszeri költségektől és a leányvállalatok értékvesztésétől megtisztított egyedi adózás előtti eredményük a végtörlesztés miatt kieső bevételek dacára is pozitív volt.
A nemzetközi számviteli sztenderdek (IFRS) szerint elkészített jelentésből kiderül, hogy a bankcsoport az egy évvel korábbinál 5 százalékkal kisebb, 2686 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta az idei félévet. A csoport bruttó eredménye 33,5 milliárd forintot tett ki, ez 7 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól – a tétel részben tükrözi a végtörlesztés miatt elmaradt bevételek és a banki különadó hatását is. A bank közleménye szerint mintegy 4 milliárd forint kamatbevételtől esett el a hitelintézet a végtörlesztés miatt.
A csoport üzemi eredménye – a bankadó hatásával együtt – 2,3 milliárd forint volt, szemben a 2011 első félévi 5 milliárd forinttal. A banküzemi költségek csoportszinten 2,9 százalékkal 31,2 milliárd forintra mérséklődtek. A nettó értékvesztés és leírások kis mértékben meghaladták a tavalyi első félévi szintet.
A csoport külföldi érdekeltségei közül az MKB Unionbank Bulgáriában a jelzáloghitelezésben növelte részesedését, a vállalati szegmensben viszont a hiteleknél 3,5, a betéteknél 6 százalékos állománycsökkenést szenvedett el, összességében 4,7 millió bolgár leva (mintegy 2,35 millió euró) veszteséget könyvelt el. Romániában az MKB a Nextebank értékesítéséről döntött, az adásvételi szerződést már aláírták, a harmadik negyedévben várható a tranzakció zárása.
A bankcsoport tőkehelyzete javult: a jegyzett tőke 2012. június 30-án 43,936 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 20,733 milliárd forinttal, míg a csoport összes tőkéje 84,089 milliárdról 131,995 milliárdra emelkedett.

Négy új otthon, négy életstílus – városi, balatoni és kertvárosi lakóparkok, ahol élmény a mindennap
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
Otthon

Újabb városokban indul az Otthon Start-láz: a kormány három új lakóparkot nyilvánít kiemelt beruházássá

Így add el gyorsan az ingatlanodat – bevált tippek a hatékony hirdetéshez

Napfényes, panorámás garzon a Római-part közelében – fiatalos élettér extra szolgáltatásokkal

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat – Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa
Dizájn

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Jogtanácsos álláslehetőség a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





