Pláza épül Zuglóban
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a XIV. kerületi önkormányzat és az Echo Investment a mai napon, amelynek értelmében a két fél együttműködik a Bosnyák tér megújításában. A projekt keretében – melynek során az Echo Invest megépíti a Mundo Centert – többek között felépül egy sportcentrum, egy teljesen új park, felújítják a Bosnyák téri piacot, valamint itt fogják kialakítani Zugló új közigazgatási központját is.
Összesen 5 000 négyzetméternyi közpark kiépítéséről, egy új környezetbarát bevásárló és szórakoztató központ és egy új sportközpont építéséről, valamint a Bosnyák tér környékének megújításáról írt alá szándéknyilatkozatot az Echo Investment és Zugló önkormányzata szerdán, a polgármesteri hivatalban. Az együttműködés technikai részleteit a felek a következő időszakban, folyamatos egyeztetések során dolgozzák ki.
Echo Investment bejelentette, hogy az összesen 107 000 négyzetméteren elterülő Mundo Center bevásárlóközpont építését várhatóan 2015 elején kezdik meg és a tervek szerint 2018-ra készülnek el. Az újonnan épülő bevásárlóközpontban mintegy 170 üzlet, egy multiplex mozi és mintegy 1 350 parkolóhely várja majd a vásárlókat.


Duna-part, zöld városi környezet és prémium életminőség – Négy lakópark, ahol a modern otthon valódi életstílussá válik
Iroda

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Ne maradj le a legjobb ajánlatokról: az OtthonTérkép mobilapp valódi előnyt ad!

Luxus a hegytetőn: az állam eladná a frissen felújított elnöki rezidenciát is magában foglaló villaparkot

Lakáshitel 2026: minden feltétel egy helyen – ezek nélkül esélyed sincs lakást venni

Három városban indulhatnak el új tudományos és innovációs parkok fejlesztései
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





