Megkezdődtek az East gate Business Park munkálatai
A hazai piac egyik vezető ingatlanfejlesztője, a Wallis Ingatlan 2006 februárjában indította el új beruházását Budapest közigazgatási határa és a Régi Fóti út által határolt 36 hektáros területen. A régióban úttörő módon megvalósuló vegyes, logisztikai és kereskedelmi épületeket egyaránt tartalmazó projekt első két csarnoképületét várhatóan ez év júniusában adják át.
A 13 milliárd forintból megvalósuló parkban a csarnoképületek raktározási- és kereskedelmi célú bérlése mellett lehetőség van a csarnokon belüli irodabérlésére is. A több ütemben épülő központ teljes kiépítettségében mintegy 140.000 négyzetméternyi csarnokhellyel rendelkezik majd. Júniusban egy egyedi igények szerint kivitelezett 6.000 négyzetméteres csarnokot és egy 10.000 négyzetméteres típusraktárt adnak át.
Az East Gate Business Park kedvező és egyedi elhelyezkedése vonzerőt jelent mind a logisztikai cégeknek, mind a kereskedelem területén tevékenykedő hazai és nemzetközi vállalatoknak. 2007-ben kerül átadásra az M0-ás körgyűrű északi szakasza (jelenlegi 2/A és 2/B) és a két partot összekötő Duna híd, amely az M3-assal egyetemben autópálya csatlakozást és a főváros többirányú könnyű megközelítését biztosítja. Az ingatlan határánál található helyközi autóbusz megálló közvetlen tömegközlekedési kapcsolatot eredményez.
A parkban bérelhető csarnoktípusok: típustervek alapján készülő, költséghatékony, azonnal rendelkezésre álló spekulatív épületek és egyedi igények alapján tervezett és felépített, hosszútávra szóló, kulcsrakész built-to-suit épületek. A park modern műszaki és irodatechnológiák alkalmazása mellett kedvező bérleti feltételeket és minőségi szolgáltatásokat biztosít bérlőinek. A környezet parkszerű kialakítása és a közelben található kedvezményes vámszolgáltatás is a bérlők kényelmét szolgálja.

Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
Otthon

Így add el gyorsan az ingatlanodat – bevált tippek a hatékony hirdetéshez

Napfényes, panorámás garzon a Római-part közelében – fiatalos élettér extra szolgáltatásokkal

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat – Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa

Otthon Start hitel 2025 – Minden, amit tudnod kell az új 3 %-os lakáshitelről
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Jogtanácsos álláslehetőség a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





