Költözik az EXACT
Az üzleti szoftver megoldásokkal foglakozó nemzetközi vállalat, az EXACT új helyre költözteti budapesti irodáját. A megújulás és dinamizmus jegyében az EXACT úgy döntött, hogy 11. kerületi irodáját a Capital Square irodaházba helyezi át, mely a Váci úti irodafolyosó, vagyis elhelyezkedés szempontjából az üzleti élet egyik legfelkapottabb negyedének egyik legmeghatározóbb épülete.
Az EXACT ügyfelei és partnerei közelsége, valamint lokáció és az irodaház nyújtotta professzionális munkakörnyezet miatt döntött a költözés mellett.
Az bérlőt az irodaház kiválasztásának folyamatában, illetve a bérleti szerződés tárgyalásának során a DTZ Hungary Kft. nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég képviselte. „A DTZ segített, hogy a cégünknek legmegfelelőbb irodát válasszuk ki a lehető legkedvezőbb feltételek elérése mellett, valamint, hogy az irodaváltás minél zökkenő mentesebben történjen.” – nyilatkozta Kecskés Attila, az EXACT regionális konzultációs vezetője. A bérbeadót a Cushman & Wakefield képviselte.
Az EXACT minden tevékenységének középpontjában a vállalkozói világ kiszolgálása áll. A cég több mint 125 ország helyi és nemzetközi vállalatának működését támogatja, és több mint 40 nyelven nyújtja szolgáltatásait. Az EXACT megoldásai szabadságot nyújtanak ahhoz, hogy ügyfeleik sikeresen küzdjenek meg a kihívásokkal, élhessenek a felmerülő lehetőségekkel, illetve értéket adhassanak vásárlóiknak és ezáltal önmaguknak is.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Egyedülálló fejlesztőközpont kiadó a XVIII. kerületben – ideális választás gyermekekkel foglalkozó intézmények számára

Orbán Viktor bedobta az új otthonbombát: évi 1 millió forint jár ezeknek a dolgozóknak!

Taktaharkány a következő település, amely él jogával: pénzt és szakképzettséget is kérnek, ha oda akarsz költözni!

Lakást vennél? Így spórolhatsz 85 MILLIÓ forintot – Mutatjuk a titkos szuperkombót, amit kevesen használnak ki!
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
