Kenneth Rogoff: Európa egy feltörekvő gazdaság

Kenneth Rogoff szerint egyes euróövezeti országok kiléphetnek az eurózónából. A Harvard Egyetem professzora, a Nemzetközi Valutaalap egykori vezető közgazdászának nem ez az első kemény tartalmú nyilatkozata: a lassan dr. Végzet-nek is becézhető közgazdász tavaly nyáron a kínai ingatlanpiac összeomlását vizionálta.

Görögország csődbe menetele a mai napig napirenden van, még úgy is, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap jelentette “mentőcsomag” némi stabilitást nyújt a számára. Az ország nem kerülheti el a tartozásainak átrendezését sem.

Az euróövezet kapcsán – bár az övezet terjeszkedése folytatódhat – komoly problémát jelent a perifériális országok (Írország, Portugália, Görögország és még Spanyolország is) súlyos eladósodottsága, melynek átütemezése komoly feladat elé állítja az övezet vezetőit, mondja a szakértő.

Európa jelenleg olyan, mint egy „feltörekvő gazdaság” – mondta Rogoff, a Nemzetközi Valutaalap volt vezető közgazdásza, aki ezzel a véleményével a dr. Végzet becenévre hallgató Nouriel Roubini éhez hasonló jövőképet fogalmazott meg. Az amerikai közgazdász szintén az eurózóna adósságcsapdájától tart és tartós gyengélkedést jósol a fejlett államokban.

VG.hu nyomán