Fővárosi Törvényszék helyesen jár el a Sukoró-ügyben
A Fővárosi Törvényszék elfogadhatatlannak tartja és határozottan visszautasítja az úgynevezett „Sukoró-ügy” kapcsán megjelent azon valótlan nyilatkozatokat és írásokat, melyek azt a látszatot keltik, hogy a Fővárosi Törvényszék jogszabálysértő módon járt el és ezzel sérültek a vádlottak jogai – írja a HVG.
A Fővárosi Törvényszék szerdán közleményvben reagált arra, hogy a Sukoró-ügy vádlottjai, Tátrai Miklós, Markó Andrea és Császy Zsolt nyílt levelet írt az ügyben Handó Tündének, mert elhamarkodottnak és megalapozatlannak látják azt, hogy a Fővárosi Törvényszék elnöke kezdeményezte ügyük tárgyalásának vidékre helyezését az Országos Bírósági Hivatal vezetőjénél.- írja a hvg.hu
“Az üggyel kapcsolatban közzétett, minden alapot nélkülöző információk alkalmasak arra, hogy megingassák az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett bizalmat, és aláássák a bíróság tekintélyét. A törvényszék valamennyi ügyben a jogszabályok előírásainak megfelelően, törvényesen jár el” – szögezte le közleményében a Fővárosi Törvényszék.
“Nem tagadtuk meg az iratbetekintést”
Szerintük nem felel meg a valóságnak, hogy megtagadták az iratbetekintést, vagy bármi módon korlátozták volna az eljárás résztvevőit a jogaik gyakorlásában. Magyarázatuk szerint “átmeneti, technikai akadálya volt annak”, hogy az érintettek nem tudtak betekinteni a Tátrai Miklós és 4 társa ellen folyamatban lévő büntetőügy irataiba, és erről tájékoztatást is kaptak. Jelenleg a Fővárosi Törvényszék elnökének másik bíróság kijelölésére vonatkozó előterjesztése az OBH elnökének döntésére vár – tetteék hozzá. A cikk további részét itt olvashaja!

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Most dől el, megéri-e az energiatároló: milliókat nyerhetsz, de egy rossz döntéssel bukhatod az egészet

Újraindul a népszerű támogatás, már csak 2 napig lehet jelentkezni

Ezért kevés az üzlet az ingatlanpiacon: az eladott lakások kilőttek

Nem az kaparintja meg az olcsóbb lakást, aki több időt tölt kereséssel, hanem az, aki előbb értesül az árcsökkentésről
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





