Finisbe ért az Erkel Színház felújítása
A tavaszi próbaüzem után alig egy hónap múlva befejeződik az Erkel színház felújítása: az 1,7 milliárd forintos beruházást szeptember végén adja át a kivitelező Laki Zrt., ezt követően már október elején előadásokat tartanak a megújult teátrumban – számolt be a Napi Gazdaság.
A hivatalos avatás november 7-én, Erkel Ferenc születésnapján lesz. A tavaszi – alig hathetes – “szépészeti beavatkozások” után a nyári hónapokban alapjaiban korszerűsítették a több mint 100 éves épületet. A színpadtechnika, a nézőtér és az épületgépészet mellett megújul a színház homlokzata is. A beruházásra három tervezet készült – mondta a Napi Gazdaság kérdésére Mozsár István, a felújítás irányítója, aki egyben az Operaház ügyvezető műszaki igazgatója.
A legnagyobb költségvetésű terv 5,4, a második 3,6, míg a minimálisan szükséges korszerűsítést tartalmazó javaslat 1,7 milliárd forintba került – a kormány végül az utóbbit fogadta el. A költségek mintegy 30 százalékát teszik ki a színpadtechnikai, világítási és hangtechnikai kiadások, 40 százalékos részt képvisel a légtechnika és fűtés korszerűsítése. Emellett megújulnak az öltözők és a nézőtér is – ez utóbbi befogadóképessége továbbra is 2 ezer fő körül lesz – olvasható a cikkben.
A székek lángálló huzatot kapnak, komfortosabbá alakítják az emeleti páholyokat, a színház bejárati lépcsősorát pedig egy üvegfallal teszik zárttá, így jelentősen bővül a nézőtér előtti fogadótér. Az új Erkel októberben egyfajta próbaüzemben működik – ekkor középiskolásoknak szánt produkciókat játszanak majd, s ezt követően, novemberben már folytatódik a szokásos esti előadások sorozata.

Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással

Nem az kaparintja meg az olcsóbb lakást, aki több időt tölt kereséssel, hanem az, aki előbb értesül az árcsökkentésről

Milliókat törölhet az állam a lakáshitelekből 2026-ban is: rengeteg magyar jogosult lehet rá, de sokan nem tudnak róla

Eldőlt Rákosrendező sorsa? Hamarosan kihirdetik a győztes tervet!
Dizájn

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





