Eladó a SZOT üdülő
A javuló ingatlanpiaci kilátásokra hivatkozva értékesíti a CIB Csoport Budapest egyik leglátványosabb ingatlanát, a Vérhalom utcai épületet, amely1971-1980 között SZOT üdülőként működött. Az értékesítésért a Cushman & Wakefield tanácsadó cég felel.
A CIB Csoport közleményében az áll, hogy reális áron, minden résztvevő fél megelégedésére szeretnék a tranzakciót lebonyolítani, ezzel remélhetőleg megnyílik az út a valóban különleges adottságokkal rendelkező, a főváros ingatlanpiaci szempontból egyik legnagyobb értékű területén fekvő és jelentős méretű ingatlan megfelelő hasznosítására. A jelenleg 31 777 négyzetméteres épület, egy 22 780 négyzetméteres, egyedülálló panorámával rendelkező telken áll.
„A volt SZOT szállót minden budapesti lakos ismeri. Mindannyiunk közös érdeke, hogy ez a városképet meghatározó ingatlan végre méltó módon illeszkedjen a rózsadombi panorámába. Biztosak vagyunk abban, hogy az ingatlan a C&W szakértelmének köszönhetően hamar megtalálja új tulajdonosát, és ismét a II. kerület – és az egész főváros – ékköve lehet” – mondta Michael Clark, a CIB Csoport vezérigazgató-helyettese. A Cushman tanácsadói szeptember 15.-ig várják az érdeklődők jelentkezését.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Budapesti panorámás luxuslakás eladó a Várnegyednél – terasszal, modern felszereltséggel

ŐSZTŐL ÚJABB PANELBOOM VÁRHATÓ

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak? Milyen változást hoz az Otthon Start az ingatlanpiacon?

Hihetetlen árcsökkenés: szuper kedvezményes családi házakat mutatunk!
Dizájn

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
