Döntöttek! – lebontják a Gazdasági Minisztérium épületét
A kormány lebontásra javasolja a gazdasági tárca Margit körúti, nyolcemeletes vasbeton irodaházát. Még nem tudni, mit építenének a helyén, de összhangban kell lennie a Millenáris épületeivel – írja az Index.
Az 1971-ben elkészült épület Budán az egyik legnagyobb környezetvédelmi probléma Láng Zsolt kerületi polgármester szerint. A Hűvösvölgyből érkező szél a minisztériumi épület hatalmas tömbje miatt nem jut el a Margit körútra, nem tudja átszellőztetni a Duna irányába a körút felgyülemlett szennyezett levegőjét. Szélcsatorna-vizsgálatok is igazolták, hogy a Margit körúton a Kis Rókus utca betorkollásánál a legnagyobb a károsanyag-kibocsátás koncentrációja.
A kormánydöntést előkészítő tanulmány szerint a Margit körút 85–87. alatt található épület kívül-belül rendkívül elhasználódott. Az irodaházban most kormányzati hivatal működik, 320-an dolgoznak benne, miközben 900 ember befogadására lenne alkalmas – mondta a Budai Polgár című kerületi lapnak a fideszes Varga Mihály, aki szerint a bontásról szóló kormányhatározat nemsokára megszülethet.
Még nem tudni, mit építenének a bontás után az állami tulajdonú telken. Az viszont biztos, hogy a terveknek összhangban kell lenniük a Széll Kálmán tér megújításának terveivel és a Millenáris épületeivel.
Az irodaházat 1971-ben építették 132 millió forintból, a szocialista rendszer egyik presztízsberuházása volt. Előtte fogház volt ezen a területen, amit 1951. január 1-jén zártak be. Később itt működött a Ganz-gyár ipari iskolája, és ezen a telken állt az épülő metró szervizépülete, amely az 1956-os harcok fontos helyszíne lett – olvasható a cikkben.

Új építésű otthonok Budapesten és a Balatonnál – lakóparkok, amelyek életstílust kínálnak
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásajánlatokról: így értesülhetsz elsőként az ingatlanárak csökkenéséről!

Milliós beköltözési sarc söpör végig Magyarországon – Hugyag és Rajka példája sokkolja a vevőket!

Megjött az EU-s pénz: bringasztrádák hálózzák be Budapestet – teljesen átalakulhat a Nagykörút és az Üllői út!

Brutális roham az Otthon Startban: 27 ezer új lakás építése indulhat el mindössze 3 hét alatt!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra

Hol a határ? Mit írhat elő a főnökünk a munkahelyi megjelenésben?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
