Célegyenesbe ért a Váci Greens
Miután a nyár folyamán a Váci Greens „A” épülete elérte a szerkezetkész szintet, megkezdődtek a homlokzatépítési munkák és ezek befejezése után még az idén ősszel elindul a belsőépítészet. Ráadásul a környező utcák, és közterületek is látványos megújuláson esnek át, ugyanis lebontották az Atenor szomszédos fejlesztési telkein álló öreg lakóépületeket.
A projekt első, hat szintes irodaházát 2013 első negyedévében adják át, és 15500 négyzetméternyi bérbe adható irodaterületet kínál majd.
A Váci Greens irodapark az egyik legnagyobb jelenleg futó budapesti irodaprojekt. Az öt épületből álló fejlesztés több mint 300 méter hosszú Váci útra néző fronttal épül fel, és látványos közösségi parkkal hoz megújulást a környék életébe. A Váci Greens elhelyezkedés, energiahatékonyság és alacsony üzemeltetési költségek szempontjából egyaránt egyedülálló, környezettudatos építészeti megoldásait BREEAM „Excellent” minősítéssel, valamint a European Property Awards első díjával tüntették ki. A projekt első épülete hatékony, rugalmasan kialakítható irodaterületekkel áll bérlői rendelkezésére 2013 elejétől.
Az Atenor Group-ról
Az Atenor Group közel 100 éves múltú, a brüsszeli Euronext tőzsdén jegyzett vállalat 30 éve aktív az ingatlanfejlesztő szektorban, ez idő alatt több mint 30 kiemelkedő volumenű fejlesztést valósított meg Brüsszelben és Luxemburgban. Az Atenor Group által épített épületeket többek között olyan szervezetek vették bérbe, mint az Európai Bizottság, a Belga Királyság Pénzügyminisztériuma, vagy több igényes multinacionális vállalat. A cégcsoport Közép-Európai képviseleteit 2007-ben hozta létre, kiemelten Magyarországra és Romániára összpontosítva. A Váci úti “irodafolyosó” a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő része, egyéni és tömegközlekedési eszközökkel, kerékpárral is könnyen, gyorsan elérhető, ezért választotta az Atenor ezt a területet első magyarországi projektje helyszínéül.

Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Otthon

Napfényes, panorámás garzon a Római-part közelében – fiatalos élettér extra szolgáltatásokkal

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat – Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa

Otthon Start hitel 2025 – Minden, amit tudnod kell az új 3 %-os lakáshitelről

Kiadó fejlesztőközpont a XVIII. kerületben – tökéletes választás gyermekekkel foglalkozó intézményeknek
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra

A világ lassan belefullad a munkaalkoholizmusba – Magyarországon még tűrhető a helyzet
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
