Bevonultak a közműszolgáltatók a postákra
A postán is intézhetik közműügyeiket a Főgáz, a Tigáz és a GDF Suez ügyfelei.
Több postán is intézhetik közműügyeiket a Főgáz, a Tigáz és a GDF Suez ügyfelei – közölte a Magyar Posta Zrt. kedden. A posta a Főgáz Zrt.-vel, a Tigáz Zrt.-vel, valamint a GDF Suez Zrt.-vel kötött megállapodást, így 2013 októberétől a Főgáz 146 helyen lesz elérhető postákon, míg a Tigáz 79, a GDF Suez pedig 26 ügyfélszolgálati pontot létesít.
A jogszabályi háttér kapcsán a posta emlékeztet arra, hogy márciusban fogadta el az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely szerint a közműszolgáltatók új személyes ügyfélszolgálati pontokat hoznak létre minden olyan, 5000 lakos feletti településen, ahol van fogyasztójuk. A szabályozás lehetővé teszi, hogy más közszolgáltatóval vagy közfeladatot ellátó jogi személlyel együttműködve alakítsák ki a szolgáltatók ezeket a pontokat.
A postákon létrehozott ügyintézési pontok egy részén – a kijelölt ablakoknál – a fogyasztók bejelentéseket tehetnek, valamint hozzájuthatnak a közműszolgáltatók egyes formanyomtatványaihoz is. Az ügyfélszolgálati fiókirodaként működő postákon a közműszolgáltatókkal kapcsolatos egyéb ügyintézésre, így például adatmódosításra vagy a mérőállás rögzítésére is lehetőség van. Az ügyfélszolgálati pontok listája ezen a címen érhető el.

Új építésű otthonok Budapesten és a Balatonnál – lakóparkok, amelyek életstílust kínálnak
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásajánlatokról: így értesülhetsz elsőként az ingatlanárak csökkenéséről!

Milliós beköltözési sarc söpör végig Magyarországon – Hugyag és Rajka példája sokkolja a vevőket!

Megjött az EU-s pénz: bringasztrádák hálózzák be Budapestet – teljesen átalakulhat a Nagykörút és az Üllői út!

Brutális roham az Otthon Startban: 27 ezer új lakás építése indulhat el mindössze 3 hét alatt!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra

Hol a határ? Mit írhat elő a főnökünk a munkahelyi megjelenésben?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
