Az IMF alacsonyabb növekedést vár
Rontott a Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn nyilvánosságra hozott “Világgazdasági kilátások” című (World Economic Outlook) negyedéves kiadványában. Ezek szerint a magyar bruttó hazai termék (GDP az egy hónappal korábbi országjelentésben szereplő 3,0 százalék helyett 2,8 százalékkal bővülhet 2012-ben.
Az idei GDP az előző havi jelentésben szereplő 2,8 százalékkal azo9nos ütemben nő. Az idei infláció változatlanul 4,1 százalék, míg a jövő évi 3,5 százalék lehet. A munkanélküliek aránya a frissebb kiadvány szerint idén 11,5, jövőre pedig 10,9 százalék lehet, míg korábban rendre 11,2 és 10,6 százalékot jelzett az IMF.
Magyarország folyó fizetési mérlege idén GDP-arányosan 1,5 százalékos, jövőre 0,9 többletet mutathat a mostani tanulmány szerint. Az országjelentésben 2011-ben 0,1 százalékos többletet, 2012-ben 0,6 százalékos hiányt mutatott az IMF.
Az előrejelzéseit közlő táblázaton kívül a kiadványban Magyarországról nem ír az IMF.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb irodabérlési megoldás
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Értesülj elsőként az ingatlan árak csökkenéséről – Töltsd le az OtthonTérkép mobilappot!

Jön az Otthon Start, és vele az árrobbanás? – Így is luxus maradhat a lakásvásárlás Magyarországon

Rákosrendező átadása elhúzódik – a főváros már fizetett, de a kormány még mindig nem adja oda a területet

Óriási fordulat az Otthon Startban: ezrek juthatnak lakáshoz minden eddiginél gyorsabban – itt a teljes lista a változásokról!
Dizájn

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
