Az Ericsson megújította szerződését és terjeszkedik a Science Parkban
Az Ericsson Magyarország megújította szerződését és növelte területeit a Science Park irodaházban, így 14,500 m²-t foglal el. Idén eddig ez a legnagyobb nem banki bérleti tranzakció Budapesten.
Az Ericsson Magyarország az egyik legnagyobb telekommunikációs és IT kutató, szoftver és hardver fejlesztő cég az országban. 2010-ben a cég kutatás és fejlesztés elhivatottságát további munkaerővel erősítette, így több, mint 1000 főt foglalkoztat. A Science Park 2002-es átadása óta a nagyobb bérlőnek számítanak – az ingatlan fekvése és az egyetemekhez való közelsége döntő szerepet játszik abban, hogy továbbra is maradnak.
A King Sturge javaslatára és a tulajdonos, az Aviva támogatásával, az Ericsson ‘blend and extend’ megállapodást kötött a már meglévő területeikre, a továbbiakkat pedig ahogy felszabadulnak foglalják el, kifejezvén hosszú távű elkötelezettségüket ez épület felé.
Az Aviva nagyon elégedett az Ericsson döntésével, hiszen a verseny nagyon kiélezett volt tekintve a bérlő kilétét és a bérelni kívánt terület nagyságát is.
Nagyra értékeljük, hogy az Ericsson elkötelezettségét az épület felé és együttműködését velünk. – tette hozzá Ian Woodlock, az Aviva Fund Asset Managere.
A King Sturge felel számos Aviva Investors Central European Fund ingatlanjainak bérbeadásáért és üzemeltetéséért, melyek közül a Science Park kiemelt jelentőségű.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





