Az AIG is a CBRE-t választotta
A legnagyobb amerikai biztosító, az American International Group, Inc. (AIG) a CB Richard Ellist (CBRE) választotta, hogy globális ingatlan-portfóliója számára létesítmény-gazdálkodási, projektmenedzsmenti és tanácsadási szolgáltatásokat nyújtson világszerte.
A CBRE az AIG több évre szóló szerződése több mint 1,57 millió négyzetméternyi ingatlanterületet foglal magában, amelyet a CBRE létesítmény-gazdálkodási és projektmenedzsment oldaláról kezel, míg leányvállalata, a Labor Analytics Consulting a humán-erőforrás területén támogat.
„A CBRE-vel kötött partnerséggel az AIG jelentős teljesítményt és egyben költség-megtakarítást ér el működési területein világszerte.” – nyilatkozta Joe Barile, az AIG globális vállalati ingatlanokért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. Matthew Pullen, a CBRE globális vállalati szolgáltatásokért felelős európai vezetője szerint „a szerződés kiválóan példázza azt, hogy nagy szervezetek világszerte a CBRE globális platformjából miként tudnak mind gyakrabban előnyt kovácsolni.”
A CBRE 2010 harmadik negyedévében rekordszámú, 19 új outsourcing-szerződést kötött, az év elmúlt kilenc hónapjában pedig összesen 45 új megbízás került aláírásra. Európában a jelentősebb ügyfelek között van a Sainsbury’s szupermarket-lánc (ingatlanszolgáltatások, Egyesült Királyság), és a világ egyik legjelentősebb ipari holdingja, a United Technologies Corporation (tranzakció-menedzsment, ügynöki feladatok, stratégiai ingatlan-tanácsadás Európában, a Közel-Keleten és Afrikában).

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába

Eldőlt Salgótarján sorsa – így formálhatja át a városközpontot a nyertes zöld terv

Karácsony Budapesten: ezekben az Otthon Starttal is megvásárolható otthonokban mi is szívesen ünnepelnénk

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





