Árverezés a Tesconál
Elárverezi használt eszközeit a Tesco, az összesen 139 tétel értéke kikiáltási áron mintegy 35 ezer euró.
Az árverést lebonyolító Intergavel Aukciószervező Kft. csütörtöki közleménye szerint az internetes árverés május 10-én lesz. Eddig már öt hasonló, nagy sikerű aukciót tartottak, amelyeken a vevők olyan berendezésekhez juthattak, amelyekből használtan kevés van a piacon, az újra pedig gyakran nincs pénze egy-egy kisebb vállalkozásnak – idézi a közlemény Mozga Lászlót, a projekt vezetőjét.
Az aukciós listán többek között habtálcás csomagoló, szeletelőgép, monitorok, ipari vasalók, varrógép, sütőipari gépek és eszközök, kemencék, hűtő- és melegen tartó pult, számos mosogató, irodakonténer és több bálázógép is szerepel. Az árverésen május 10-én, kizárólag online formában lehet licitálni – olvasható a közleményben.
Az elárverezendő tárgyak fényképes leírása már most megtalálható az Intergavel Aukciószervező Kft. honlapján. Emellett a tárgyakat személyesen is meg lehet nézni az áruházlánc győri és budapesti eszközraktárában május 8-án, 10 és 14 óra között, illetve május 8. és 9. között az egyes Tesco áruházakban.
Az árverést más közép-kelet-európai országokban is kihirdették, így a honlapon külföldről is lehet licitálni a tárgyakra. Mozga László a közleményben hangsúlyozta: a Tesco számára fontos ökológiai kérdés, hogy a csereérett, ám funkcionálisan teljes értékű berendezések ne hulladékként végezzék.

Újgenerációs budapesti lakóparkok – négy különböző életstílus, egy közös cél: minőségi, jövőálló otthon
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

MNB-vészjelzés: elszabadult az Otthon Start lakásárbomba – meddig bírja még a piac, mielőtt durran a buborék?

Budapesten több tízezer lakás áll üresen – miközben emberek ezrei nem tudnak hol lakni! Itt a Fővárosi Lakásügynökség új válasza a lakhatási krízisre

Így add el rekordgyorsasággal a lakásod – bevált módszerek, amelyek valóban működnek

Megtakarítással csökkenthető az Otthon Start hitel teljes költsége az MBH Banknál – Egyenlítő konstrukcióban akár 1,94–2,31%-os THM is elérhető
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





