2020 után folytatódik az M0-s építése
Az M0-s folytatása 2×2 forgalmi sávos, leálló sávval ellátott lesz, középen elválasztó sávval. Az új utat legkorábban valamikor a 2020 utáni években próbálhatjuk ki.
Az M0-s autóút folytatása a 10. sz. főúttól az 1. sz. főútig a 2020-2027. közötti uniós költségvetési ciklus első felében indulhat el – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A terveezett M0-s szakasz nyomvonalára előzetes környezeti vizsgálat készült, következő lépésben környezeti hatástanulmányt kell készíteni. A jelenlegi ütemezés szerint – eredményes közbeszerzés és a forrás rendelkezésre állása esetén – a környezetvédelmi engedély megszerzése 2016. őszére várható.
A nyomvonal-változatok a 11. számú főút és a 10. számú főút végcsomópontjától indulnak, innen – különböző vízszintes és magassági vonalvezetéssel – egy körülbelül 500 méter széles sávban haladnak a főváros közigazgatási határának térségében. A nyomvonal hossza mintegy 18 kilométer, aminek több mint fele alagútban vezet. A nyomvonallal érintett települések: Solymár, Budapest II. kerület (Pesthidegkút, Budaliget), Nagykovácsi, Remeteszőlős, Budakeszi, Biatorbágy, Budaörs.

Hatalmas terasz és budai panoráma – Penthouse lakás a XII. kerületben
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Újdonság az Otthon Startnál: sokan még nem is hallottak róla!

Az Otthon Start miatt visszaszorulnak a készpénzes vevők a XIII. kerület ingatlanpiacán

Ne maradj le a legjobb lakásajánlatokról: így értesülhetsz elsőként az ingatlanárak csökkenéséről!

Milliós beköltözési sarc söpör végig Magyarországon – Hugyag és Rajka példája sokkolja a vevőket!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra

Hol a határ? Mit írhat elő a főnökünk a munkahelyi megjelenésben?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
