Tranzitállomás a kínai áru útján

Megérkezett Magyarországra az első öt konténervonat, amely kínai árut szállít a görögországi Pireusz tengeri kikötőjén keresztül különböző európai célállomásokra. A hatodik hétfőn indul, hogy magyar tranzittal elérje a csehországi desztinációt.

A MÁV, a Rail Cargo Hungária és a DB Schenker közös közleményéből megtudhatjuk, hogy a jövőben rendszeresen, a terv szerint hetente indítanak vonatokat, amelyeken kínai árut szállítanak Magyarországon keresztül. Ehhez a projekthez kapcsolódik a Budapest – Belgrád vasútvonal korszerűsítése, amely a két ország közötti, jelenleg 7-8 órás menetidőt csökkentené 3,5 órára. Így a vasút már néhány év alatt versenyképessé válna a közúti személy- és árufuvarozással, valamint a légi közlekedéssel szemben is.

 

Magyarország stratégiai célja az, hogy tranzitországgá váljon a keleti áruk Európába szállítása során. Magyarország a görög kikötővárosból irányuló tranzithálózat mentén fekszik, és az egyik legrövidebb útvonal része a Budapest-Belgrád vasútvonal.
 

 

A hasonló, az országon keresztülhaladó vasúti teherszállítmányok közlekedtetésére egyre nagyobb az esély, amióta a pireuszi kikötő a kínai állami kézben lévő, a világ egyik vezető hajózásra szakosodott vállalatának, a China Ocean Shipping Company (COSCO) irányítása alá került. A kikötő üzemeltetési jogát 2009-ben, 35 évre szerezte meg a COSCO, és néhány év alatt többszörösére kívánja növelni a kikötőn áthaladó konténerek mennyiségét.

 

 

A kínai termékeket egyre inkább a környezetkímélő vasúton tervezik Nyugat-Európa felé továbbítani, ezért jelentős növekedés várható a Pireuszból a kontinens belseje felé vezető tranzitútvonalon közlekedő konténervonatok számában.

 

 

Az Athéntól délre, az Attikai félszigeten fekvő Pireusz napjainkban a Földközi tenger legforgalmasabb kikötője, amely az ókorban, a görög-perzsa háborúk idején a görög hadiflotta kikötője volt.

Pireusz kikötője, fotó: N. Diakidis

Pireusz kikötője, fotó: N. Diakidis, Wikimedia