Luxusbevásárlást tartott Katar a pesti belvárosban

Aláírta a magyar állam tulajdonában lévő Andrássy út 114. szám alatti ingatlan adásvételi szerződését a tulajdonosi joggyakorló MNV Zrt., a vagyonkezelő Készenléti Rendőrség és a katari állam. A megállapodás értelmében a Köztársasági Őrezred egykori villáját csaknem egy milliárd forintért vették meg. Az ingatlan ezután nagykövetségi épület lesz – áll az MNV közleményében.

Újabb diplomáciai épülettel bővül a világörökség részét képező Andrássy út, a VI. kerületi diplomata-negyed. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. többszöri sikertelen árverés után értékesítette a Köztársasági Őrezred egykori villaépületét. Az Andrássy út 114. szám és a Munkácsy Mihály utca 11. szám alatti ingatlanok összesen csaknem egy milliárd forintért keltek el. 

 

Luxusbevásárlást tartott Katar a pesti belvárosban
Weiss Manfréd nagyiparos egyik palotája az Andrássy út 114-ben. A villát a korábbi tulajdonos Gróf Csáky Albin 1890-ben szintenként három-három szobával bővíttette, majd 1928-ban az akkori tulajdonos, Chorin Ferenc úgy építtette át, hogy az eredeti alapterülete megduplázódott.


Az eladáshoz a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Fővárosi Kormányhivatal is hozzájárult. A szervek előzetes jóváhagyására – jogszabályból eredően – azért volt szükség, mert a vevő külföldi és a katari állam az ingatlant diplomáciai célból vásárolta meg.

A szerződés aláírása során a katari államot Abdullah Hussain Aljaber nagykövet, míg az MNV Zrt.-t Márton Péter vezérigazgató képviselte.

Nem ez az első budapesti luxusbevásárlás a katari állam részéről. Tavaly júniusban az Öböl-menti ország uralkodócsaládja vásárolta meg az Andrássy úti volt Balettintézetet. A vevő valójában egy luxembourgi cég, az idén tavasszal bejegyzett Balett Properties S. A. volt, amely mögött Hamad bin Jassim bin Jaber bin Muhammad Al Thani sejk, a katari uralkodócsalád 32 éves tagja áll. Novemberben adtunk hírt róla, hogy az épületében 2017 negyedik negyedévében 5 csillagos luxusszálloda nyílik.