Rajtaütések a tégla kereskedőkön
Sorozatos versenyhivatali helyszíni kutatások történtek az elmúlt hetekben a tégla kereskedésével foglalkozó ágazatban. Ugyanis A Gazdasági Versenyhivatal folytatta helyszíni kutatás-sorozatát a kerámia falazóelemek hazai piacán indított gyorsított ágazati vizsgálata keretében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nemrég indította meg gyorsított ágazati vizsgálatát a kerámia falazóelemek hazai piacán, miután számos jelzés érkezett az érintett piaccal kapcsolatban. A versenyhatóság a vizsgálat keretében rajtaütés-sorozatba kezdett, amely a gyártók után a forgalmazói területen folytatódott az ország különböző pontjain.
A Versenyhivatal szakemberei Győr-Moson-Sopron, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében, illetve a fővárosban szálltak ki kis- és nagykereskedelmi vállalkozásokhoz annak érdekében, hogy információt szerezzenek az építőipari krízishelyzetet okozó esetleges visszásságok felszámolásának elősegítésére.
Az ágazati vizsgálat fontos eleme, hogy a hatóság feltárja a vizsgált piac teljes vertikumát, vagyis végig kísérhesse egy termék „életútját” a gyártótól a kereskedőn át egészen a fogyasztóig. A vizsgálat külön kiterjed az ún. közös beszerzési társulásokra és franchise rendszerekre. Ezek az építőanyag-kereskedőket tömörítő vállalkozások abból a célból jöttek létre, hogy együttes piaci erejük révén, közös beszerzésekkel nagyobb kedvezményeket és versenyképes árakat harcoljanak ki a gyártóktól.
A versenyhatóság a helyszíni kutatásokat követően – a gyorsított ágazati vizsgálat szűk határidején belül – a piac esetleges strukturális problémáinak feltárásával és elemzésével folytatja munkáját.
Ismerd meg milyen a „hi-life életérzés”!
Iroda
Kihívások és lehetőségek az irodapiacon: hogyan lesz jobb az iroda, mint az otthon?
Irodapiac: Most kiemelten fontos az állandó jelenlét!
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Raktár
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Logisztikai megoldások nem csak óriásoknak: az APCT Condo a kisebb cégeket is várja
Hajók, háborúk és milliárdok: Az Adriai-tenger új aranykora vagy végveszélyben lévő kikötők?
Otthon
Rendületlenül menetelnek fölfelé az albérletárak decemberben is
Adventi meglepetés az Ingatlantájolón: Hirdess fél áron, és érj el több érdeklődőt!
Jövőre költöznél? – Vásárolj lakást még az idei árakon!
Nagyszerű ajánlatokkal jövünk! Nézd, milyen szuper ingatlanoknak csökkent az ára a napokban!
Dizájn
Így lesz pormentes és tiszta a radiátor: sokkal hatékonyabb lesz így a fűtés
7 dolog, amit fogkefével csodálatosan tisztává varázsolhatsz – Csillogni fognak
Sokkal könnyebb a takarítás a 20/10-es szabállyal – Rendkívül hatékonyak, akik élnek vele
Miért nem szabad tükröt tenni a hálóba? Nincs jó hatása a feng shui szerint
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
Egyre többen hagyják ki a céges karácsonyt, nehogy hülyeségeket csináljanak részegen
Ezek most a világ legjobban fizető cégei: álomfizetés, álomjuttatások, sok szabi
Ömlik a pénz a gazdag családokhoz, közben egyre kevesebb gyerek születik
Vad vádak: a dolgozók után kémkedett és elhallgattata őket az Apple?
Retail
Cáfol a Shein: nem nyitottak üzletet Magyarországon
A ruhaóriás megteszi a szükséges lépéseket „az illetéktelen üzlet” ellen.