Végtörlesztés: a Fundamenta leállította akcióját
A nagy hangon végtörlesztést ígérő takarékszövetkezetek után a jelek szerint a Fundamenta-Lakáskassza is kezd kifogyni a pénzből.
A társaság bejelentette, hogy mától már nem fogad be új lakáshitel kiváltásra igényelhető áthidaló kölcsönigényt. A társaság a tavalyi évi 12 milliárd forintos hitelkihelyezést két és félszeresére kívánta növelni, ám az elmúlt hetekben ötszörös-hatszoros hitelfelvételi igény jelentkezett ügyfeleik részéről, aminek következtében a tervezett 30-32 milliárd forint helyett 40-45 milliárd forintnyi hitelállománnyal zár majd év végén a Fundamenta.
A megnövekedett hiteligény ráadásul 4-5 havi munkának megfelelő plusz feldolgozási tevékenységet generált – miközben a végtörlesztési törvény szigorú határokat szab. A fentiek nyomán a társaság visszatér elsődleges tevékenységéhez, a lakás-előtakarékossági betétek gyűjtéséhez, s az ehhez kapcsolódó lakáskölcsönök nyújtásához – szól a társaság közleménye.
Az MTI megkeresésére a lakástakarék-pénztár közölte: a már folyamatban lévő értékbecsléssel rendelkező ügyfelekre a felfüggesztés nem vonatkozik. Az intézkedésről a Fundamenta ügyviteli kapacitásai maximális kihasználtsága miatt döntött. A normál ügymenethez képest ugyanis az utolsó négy hétben ötszörös-hatszoros hitelfelvételi igény jelentkezett, ami 4-5 havi plusz feldolgozási tevékenységet generált. Megjegyzik azt is, hogy végtörlesztési lehetőség miatt az eredetileg tervezett idei hitelkihelyezés 30-32 milliárd forinttal szemben várhatóan 40-45 milliárd forint lesz, a megelőző évinek három és félszerese. A lakáskölcsönök folyósítását korlátozás nélkül tovább folytatják, a fentiek kizárólag a lakáshitelek kiváltására igényelhető áthidaló és azonnali áthidaló kölcsönökre vonatkoznak.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





