Véget ér a fővárosi toronyházstop?

Hamarosan elkészül a toronyházak építését is szabályozó fővárosi keretterv (FSZKT), ami megszüntetheti az úgynevezett toronyház-moratóriumot Budapesten. A jogszabály-tervezetet ősszel tárgyalhatja a fővárosi közgyűlés – írja az Index.

Elkészült
a Fővárosi Szabályozási Keretterv módosítása, a kerületektől és az illetékes
állami szervektől beérkezett vélemények kiértékelése a végső szakaszában tart,
tájékoztatta az Indexet Beleznay Éva, Budapest megbízott főépítésze. A
tervezetet a nyáron a kerületi főépítészekkel átbeszélik, egy utolsó egyeztető
tárgyalássorozaton megvitatják, majd előreláthatóan ősszel a fővárosi közgyűlés
elé kerül.

A módosítás egyik legizgalmasabb része a magasházakra
vonatkozó szabályok megváltoztatása, ez váltotta ki a legtöbb vitát is. Az erre
vonatkozó rész három verzióban készült el. Az első szerint nem változna semmi,
maradna a jelenlegi 55 méteres magassági határ, de az is csak a Hungária körúton
kívüli területeken, az úgynevezett megengedő zónában. (Azon belül 30 méter.)

A második változat szerint egy helyen lehetnének csak toronyházak,
méghozzá Észak-Csepelen és legfeljebb 90 méter magasak lehetnének. A harmadik
verzió a kijelölt budapesti városrészközpontokban megengedné 90 méter magas
épület építését, az épületre és a környezetére vonatkozó számos feltétellel,
többek között ha a közlekedési infrastruktúra fejlett, azaz legalább HÉV, vagy
metró van a közelben.

Beleznay Éva elmondta, hogy a terv készítői
egyelőre a 90 méteres magassági határt tartják elfogadhatónak. Még vizsgálják
emellett más szakemberek javaslatát is, ami 120 méternél vonná meg a határt:
figyelembe veszik például a talajviszonyokat, és a tűzbiztonsági vagy az
épületszerkezeti szempontokat.

Már mindenki építene…

A változás annak is köszönhető, hogy az elmúlt években több
ingatlanfejlesztő is jelezte, hogy toronyházat építene Budapesten. A Puskás
Ferenc Stadion mellett az Európai Építő Zrt. építene 120 méteres házat. Újpest
új városközpontjának a tervei is számolnak magasházzal. A Zsarupalota mellé 100
méter magas bankszékházat építene a Raiffeisen (a jelenlegi 74 méteres lehetőség
kevés nekik). Az M1-M7-es autópályák bevezető szakasza mentén, az Etele tér
közelében 4-6 toronyház épülne, közöttük egy 150 méteres felhőkarcoló is.
 
Budapesten egyébként egy ponton épülhet 55
méternél magasabb ház: az angyalföldi Zsarupalota és a szomszédságában álló
Nyugdíjfolyósító Intézet székháza közé. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis
két toronyház közé akkora épületet lehet építeni, amekkora a két toronyház
magasságának átlaga, azaz ezen a ponton 74 méter.