Újabb övezetekben vált fizetőssé a parkolás
A XIII. kerületben és a IX. kerületben is kiterjeszti a fizetős parkolási övezetet a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. május 10-től – számolt be a Független Hírügynökség. 160, illetve 240 forintba kerül majd egy óra az új fizetős zónákban a parkolási cégek szerint.
Fizetős zónává válik a Bokréta utca – Mester utca – Haller utca és az Üllői út, valamint a Haller utca – Soroksári út – Tóth Kálmán utca és a Mester utca által határolt terület. Ezekben a zónákban az autósok legfeljebb három órát parkolhatnak, és óránként 160 forintot kell majd fizetniük. Hétvégén, munkaszüneti napokon és este 6 óra után ingyenes lesz a parkolás.
Tegnap jelentette be a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. azt, hogy a XIII. kerületben is újabb fizetős övezetek lesznek: a Dráva utca -Váci út – Róbert Károly körút – Népfürdő utca által határolt területen 240 forint lesz óránként a parkolási díj, a Róbert Károly körút – Váci út- Rákos patak – Népfürdő utca által határolt területen pedig 160 forint. A változás május 10-től lép életbe.

Új építésű otthonok Budapesten és a Balatonnál – lakóparkok, amelyek életstílust kínálnak
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásajánlatokról: így értesülhetsz elsőként az ingatlanárak csökkenéséről!

Milliós beköltözési sarc söpör végig Magyarországon – Hugyag és Rajka példája sokkolja a vevőket!

Megjött az EU-s pénz: bringasztrádák hálózzák be Budapestet – teljesen átalakulhat a Nagykörút és az Üllői út!

Brutális roham az Otthon Startban: 27 ezer új lakás építése indulhat el mindössze 3 hét alatt!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra

Hol a határ? Mit írhat elő a főnökünk a munkahelyi megjelenésben?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
