Újabb irodaházat és lakásokat épít Budapesten a GTC
A GTC Magyarország
Ingatlanfejlesztő Zrt. Befejezte az 50 millió euró értékű, 41 ezer
négyzetméter kiadható felületű Center Point irodaház építését
Budapesten. A projektet kedden délután mutatták be a fejlesztők
képviselői a sajtónak.
A Váci út és a Petneházy utca sarkán elkészült irodaház
ugyanannak a Zoboki, Demeter és Társaik építész iroda a munkája,
amely a Művészetek Palotáját is tervezte. A 41 ezer négyzetméteres
irodaház legnagyobb bérlője az ExxonMobil, amely 16.500
négyzetmétert már birtokba is vett és 1.200 alkalmazottja dolgozik
itt hamarosan.
A GTC következő fejlesztése a Dózsa György út – Szabolcs utca –
Lehel út közötti területen, a volt Spirál szerviz helyén lesz. Mint
Robert Snow a GTC Zrt. vezérigazgatója elmondta, itt egy 54 ezer
négyzetméter bérelhető felületű, szintén A-kategóriás irodaházat
építenek négy, vagy öt ütemben, 2008-as tervezett befejezéssel.
Jelenleg előkészítés alatt áll a XI. kerületben lévő Madárhegyen egy
12 hektáros terület, ahova lakásokat épít a társaság.
A GTC (Global Trade Centre S.A.) – amelynek a magyar társaság a
leányvállalata 1994 óta működik Közép-Kelet Európa kilenc országában
– mondta Eli Alroy, a régiós társaság igazgatóságának elnöke. Irodát
több százezer négyzetméternyit, öt üzletközpontot és 5.500 lakást
épített eddig a társaság.
A kész, illetve fejlesztés alatt álló projektek felülete több,
mint 1,3 millió négyzetméter. Két éve a varsói tőzsdén is szerepel a
társaság, a piaci tőkéje meghaladja az 1,8 milliárd eurót és tagja a
WIG 20-nak, azaz a varsói tőzsde húsz legnagyobb vállalatának.
Eli Alroy elmondta még, hogy 2005-ben 140 millió dollár profitot
ért el a GTC. Stratégiájuk az, hogy a fejlesztés után maguk
üzemeltetik épületeiket. Csak elvétve akad példa arra, hogy épületet
a bérlőnek, vagy ingatlan alapnak eladjanak.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





