Újabb hitelekkel enyhítenének gondjaikon – Tőkét gyűjt a francia ingatlanóriás
A Klepierre, az egyik legnagyobb francia ingatlan befektető, lejáró adósságai miatt újabb kötvények kibocsátása mellett döntött. Az újabb 7, illetve 10 éves kötvények kibocsátásával sikerült az adósságainak átlagos lejáratát 6 évről 6,3 évre növelnie – írja a PropertyEU.
A párizsi központú ingatlancsoport, a Klepierre újabb 900 millió euróért ment ki a tőkepiacokra, hogy megfelelő időben és feltételekkel tudja kielégíteni a lejáró adósságait, valamint hogy megerősítse a jelenlegi befektetési programjainak pénzügyi hátterét. A világ egyik legnagyobb ingatlan csoportja jelenleg 1,2 milliárd dolláros hitelkerettel rendelkezik, aminek átlagos lejárati ideje enyhén emelkedve most 6,3 év.
A 900 milliós tőkeerősítést két tranzakcióval oldották meg, egyrészt egy 700 millió eurós, 7 éves kötvény kibocsátásával, másrészt 200 millió eurós zártkörű kibocsátással. Főleg európai befektetési alapok és biztosító társaságok érdeklődtek a kötvények iránt, a túljegyzés így közel háromszoros volt. A kötvények hozama nem sokat emelkedett a már meglévő, 2016-ban lejáró kötvényekhez képest.
Az ingatlanbefektetők a válság óta gondban vannak, hiszen nagy a hitelkitettségük, miközben eszközeik, vagyis ingatlanjaik értéke jelentősen esett. Emiatt a nagy ingatlancsoportok próbálják újabb hitelek felvételével a kötelezettségeiknek lejárati idejét minél inkább kitolni, hátha a befektetett eszközeik értéke újra növekedésnek indul. Hasonlóan a Klepierrehez, múlt héten egy másik francia alap, a Gecina is egy 250 millió eurós kötvénykibocsátás mellett döntött.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





