Új városközpont épül a Bosnyák téren
Zugló önkormányzata a napokban győztest hirdetett a Bosnyák téri új városközpont megépítésére kiírt tervpályázaton. A nemzetközi tender – egyébként egyedüliként induló – nyertese egy lengyel cég, amely a minimumként meghirdetett árnál valamivel nagyobb összegért, bruttó négymilliárd forintért kapta meg a reménybeli központnak szánt, 68.400 négyzetméteres területet.
A kielcei Echo Investment nevű társaság komoly referenciákkal rendelkezik, Lengyelországban több hasonló projektje volt, mint amilyenre most a Csömöri út, a Rákospatak utca, a Bosnyák utca és a Lőcsei utca között vállalkozik – tudatta érdeklődésünkre Rozgonyi Zoltán alpolgármester.
A 60-70 milliárdos beruházás alkalmas lesz a szabadidő eltöltésére, konferenciák rendezésére, vásárlásra és kulturális rendezvények megtartására, valamint az ugyancsak régi elképzelés szerint az itt épülő új közigazgatási centrumban kap helyet – részben vagy egészben – a kerületi polgármesteri hivatal.
A terv szerint közösségi terekkel, parkokkal és sétányokkal teszik kellemessé az új központot.
Az építkezésre először 2001-ben írt ki pályázatot a kerület. Ezt egy francia cég nyerte, a képviselő-testület utóbb azonban érvénytelenítette a tendert, kiderült ugyanis, hogy a társaság egyesült egy másikkal, és az ingatlanfejlesztési munkákra létrehozott egy harmadikat, a honi jogszabályok szerint törvénytelenül.
Menet közben az is napvilágra került, hogy a beruházó nem elégedett volna meg a polgármesteri hivatal megépítésének fejében neki ígért területtel, hanem még kétmilliárd forintot kért, noha eredetileg erről szó sem volt.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kivonulnak a befektetők a hazai ingatlanpiacról – Egy török nyaraló jóval olcsóbb, mint egy balatoni

Tovább Gyorsult az Ingatlanpiac – Budán 45 Nappal Gyorsabban Kel El Egy Téglaépítésű Lakás

Felpörgött a magyar ingatlanpiac – Budán már 45 nappal gyorsabban kelnek el a téglalakások!

Kiadó exkluzív, polgári lakás Újlipótváros szívében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





