Új lakás, használt, vagy inkább építkezés?
Az új lakás egyik legfőbb előnye, hogy mivel a tervezőasztalról megvehető, így olcsóbban juthatunk hozzá. Ugyanakkor az sem elhanyagolható előnye az ilyen vételnek, hogy beleszólhatunk a kialakításba. Ezen túl új ingatlanra jóval több az állami támogatás, nincsenek meglepetések az előző tulajdonostól, bár az építtető követhet el hibákat, ezek garanciálisan orvosolhatóak. Ami egyedül versenyre kelhet velük, az egy-két éves lakás, amelyet első tulajdonosa újonnan vett, és most elad.
A használt lakások előnye, hogy lementek az árak, vagyis használtan jó minőségben, mégis nagyobb ingatlant tudunk vásárolni ugyanakkora összegből, s mivel a használt lakások eladói jelenleg átlagosan 8-10 hónapot töltenek azzal, hogy árulják az ingatlant, amikor komoly vevőt látnak, nem engedik: hajlandók egészen komoly alkuba belemenni. Ráadásul a jelentős túlkínálat miatt a helyszínek között is dúskálhatunk. Előnye az építkezéssel szemben, hogy a leendő tulajdonos megússza azt a hónapokig vagy akár egy évig tartó hercehurcát, amelyet a telek megvétele után átélhet az építkező az engedélyek bonyolult beszerzésétől az elszúrt dolgok folyamatos helyreállításán át a mindig növekvő költségekig.
Mindamellett az építkezésnek is vannak előnyei, így például az, hogy ha tényleg olyan házat szeretnénk, amely anyagi korlátaink között a mi elképzeléseinket tükrözi elrendezésében, anyagaiban, színeiben. Megfelelő partnert találva akár olcsóbb ikerházat vagy sorházat is felhúzhatunk úgy, hogy az egyik házrész a miénk lesz – hívja fel a figyelmet a lap. Az egyetlen igazán kritikus anyagi kérdés a telekér, hiszen egyre ritkább a beépítetlen ingatlan a piacon, ezért aranyárban mérik azt, amely jó helyen fekszik. Az építkezés olcsóbb mint az ugyanakkor méretű használt ház, amennyiben nem hagyjuk magunkat átverni, és néhány nem teljesen legális trükkhöz folyamodunk. Az építkezés ráadásul anyagi lehetőségeink függvényében ütemezhető.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





