Trágyadomb lehet a Duna-parti bálnából, a CET-ből
Kikapcsolták az áramot a CET épületében, ezért a téli időszak alatt szétfagyhat a vízvezeték-rendszer. A héjszerkezet üvegtábláinak tömítései beáznak. A pinceszint vízben áll, a tűzoltórendszer már nem üzemel. Az épület tönkrement.
Borsodi Péter létesítményfelelős elmondta, hogy az épület az áramellátás hiánya miatt bármikor leéghet, sőt a pangó víz miatt fennáll a szétfagyás veszélye is. Csőrepedés esetén bontani kell az új falakat. Borsodi szerint az esővíz lefolyik a mélygarázsba, áram hiányában az átemelő szivattyú nem tudja kiszivattyúzni, így tócsákban áll a betonpadlón. Mivel az épületben nincs temperáló fűtés, így a héjszerkezet tömítőanyaga rideg, nem tömít rendesen az üvegtábláknál. Ennek eredményeként beázik az épület. A kivitelező szerint ha a fővárosi önkormányzat nem rendezi a CET körüli jogi vitákat, az épület egyszerűen tönkremehet.
A fővárosi önkormányzat szerint az ELMŰ azért kapcsolta ki az áramot, mert a beruházó Porto Kft. és a WHB generálkivitelező több hónapja nem fizette az áramszámlát. (A kivitelező ezt az Indexnek adott interjúja szerint cáfolja: a számlákat fizették, és szerintük a főváros vagyonkezelő cége, a Fimüv mondta fel az áramvételezési szerződést.) A lap szerint az új városvezetésnek nem tetszik, hogy Demszkyék olyan szerződést kötöttek, amely alapján a 8,5 milliárdos beruházásért cserébe a főváros 25 éven keresztül fizet, végső soron 31 milliárd forintot. A beruházó szerint ugyanakkor a pénzt a CET által termelt bevételekből fizetheti meg a főváros, ráadásul ha hitelből finanszírozta volna az építkezést, az 42 milliárdjába került volna. A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott mintegy 27 ezer négyzetméteres, bálna alakú komplexumot eredetileg 2010 augusztusában kellett volna befejezni.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





