Tovább romlik a hangulat a kínai lakáspiacon
Harmadik hónapja csökkennek az árak a kínai lakáspiacon, erről tudósít a worldpropertychannel.com portál a Kínai Nemzeti Statisztikai Iroda adatai alapján.
Az árak folyamatos csökkenése az egész országban tapasztalható, nem csupán néhány részpiacon. Július folyamán a Nemzeti Statisztikai Iroda által vizsgált hetven város közül hatvannégyből jelentettek árcsökkenést. Ezzel megvalósult a legnagyobb volumenű, teljes piacra kiterjedő lejtmenet a statisztikai adatok rögzítésének 2005. júliusi kezdete óta. A három egymást követő hónapban tapasztalt csökkenés közül az árak eddigi legjelentősebb, 0,9 százalékos esése június- július során történt.
A csökkenő lakásárak hatására az ingatlanfejlesztők visszaléptek az új befektetési projektekből. Az ingatlan befektetések volumene az év első felében 13,7 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 14,1 százalékkal. Az értékesített területek mennyisége júliusban 16,3 százalékos visszaesést regisztráltak, az egy hónappal korábbi 0,2 százalékos csökkenést követően.
A kínai gazdaság 7,5 százalékkal nőtt 2014 második negyedévében, az első negyedévi 7,4 százalékot követően. Jelenleg több elemző gondolja úgy, hogy a Kínai Központi Kormányzat beavatkozása várható az ingatlanpiac stabilizálása és a szükséges jobb teljesítmény elérése érdekében.
Találd meg álmaid energiatakarékos otthonát Budán vagy Pesten!
Iroda
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Találd meg az ideális irodát gyorsabban, mint valaha!
Kihívások és lehetőségek az irodapiacon: hogyan lesz jobb az iroda, mint az otthon?
Raktár
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Otthon
Ezt látnod kell! Nagyszerű ingatlanoknak csökkent az ára a napokban!
Rekordév az ingatlanpiacon – 125 ezer tranzakcióval zárult 2024, idén további növekedés várható
Csak hirdetnéd az ingatlanod vagy el is akarod adni? Egyáltalán nem mindegy!
Átalakultak az Ingatlantájoló adatlapjai! Nézd meg, hogyan segítenek még gyorsabban rátalálni álmaid otthonára!
Dizájn
Hallottál már az „öt érzékszerv” módszerről? Gyorsan végez a napi feladatokkal, aki így takarít
7 ötlet, hogy a fürdőszoba ne legyen rumlis – Kihozták a legtöbbet a legkisebb helyből
6 hasznos konyhai gép, amikkel olcsóbban jössz ki a hónap végén – Környezet- és pénztárcabarát megoldások
10 veszélyes pont, ami komoly egészségügyi kockázattal jár, és szinte minden háztartásban megtalálható
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
Minimálbér-emelés 2025: Ezért fájhat a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt!
Érdekes kutatás: a rossz munkahely megbetegít, a jó kolléga aranyat ér
3 társadalmi és 5 céges döntés, amit nem lehet az AI-ra bízni
Szabi optimalizálás 2025-ben: vegyél ki 25 napot és nyaralj 61-et!
Retail
Tiborcz István üzleti kérdésekben nem kéri ki Orbán Viktor véleményét
Minden kérdésre válaszolt a miniszterelnök veje.