Tovább csúszik a negyedik mobilszolgáltató indulása
Újabb jogi problémák merültek fel a negyedik szolgáltató indulása kapcsán, vagyis várhatóan még tovább csúszik az indulásuk. Most úgy tűnik, hogy csak 2013 első negyedévében kezdhetik meg a szolgáltatást, holott erre már az idén év végén sort kellett volna keríteni. Ez kedvező momentum a Magyar Telekomnak, ám pusztán ebből adódóan az Equilor elemzői nem várnak
Egy hétfői bírósági döntés értelmében nem veheti használatba frekvenciáit az állami mobilszolgáltató, az MPVI Mobil Zrt – írja a Népszabadság. A Magyar Posta, az MFB-Invest és az MVM konzorciumaként megalakuló cég így érdemi munkát nem végezhet, a mobilcég indulása így további hetekkel csúszhat.
A lap értesülése szerint a Fővárosi Bíróság egy hétfőn tartott tárgyaláson ideiglenes intézkedésként megtiltotta, hogy az MPVI Mobil Zrt. „a 900 MHz-es frekvencia-árverés eredményeként született határozatból eredő jogait gyakorolja, mindaddig, amíg a felperes mobilszolgáltatók végrehajtás felfüggesztése iránti kérelme jogerősen elbírálásra nem kerül”. Vagyis a negyedik mobilszolgáltató egyelőre nem jogosult sem az elnyert frekvenciák használatára, sem pedig a jelenlegi mobilcégektől belföldi roamingszolgáltatás igénybevételére.
Az állami konzorcium idén tavasszal, az NMHH árverésén verseny nélkül, minimumárért hozta el a frekvenciacsomagot, s ebben az eljárásban arra is jogosultságot nyert, hogy saját hálózata kiépítéséig a jelenlegi szolgáltatókét vegye igénybe.Az árverés végeredményét a Magyar Telekom és Telenor is megtámadta, mondván, az eljárás szabályai ellentétesek voltak hatályos jogszabályokkal, s uniós szabályokat is sért a végeredmény. A kereset beadásakor kérték a bíróságtól, hogy függessze fel az árverés végrehajtását. E kérést a bíróság első fokon elutasította, az NMHH ezt követően kiadta a cégnek a frekvenciahasználati engedélyt, a szolgáltatók pedig fellebbeztek. Most azonban a bíróság a szolgáltatók és az NMHH közti perben döntött úgy, hogy az állami cég nem gyakorolhatja a nyertes jogait, és nem használhatja az elnyert frekvenciáit.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





