Többszázmilliós beruházás Nagyatádon
Mintegy 270 millió forintos beruházással egy csaknem kétezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnokkal bővítette telephelyét a nagyatádi Büttner és Társai Kft., az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió 96 millió forintos támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásával megvalósult létesítményt szombaton adták át a somogyi város gazdaságában meghatározó szerepet betöltő ipari üzemben.
Büttner Tamás, a csarnok avatásával egy időben fennállásának 20 éves évfordulóját ünneplő cég ügyvezető igazgatója elmondta: az új üzemcsarnokba kerülő gépeket már megrendelték, 8-10 hónap a szállítási határidő. A beszerzésre összesen 800 millió forintot költenek, amelyhez egy ugyancsak sikeres uniós pályázaton 50 százalékos támogatást nyertek el – derül ki az MTI tudósításából.
Elmondta, hogy az itt készült nagybonyolultságú szerszámlapok jelentős részét külföldön értékesítik, főként németországi partnereknek, de tervezik, hogy rajtuk keresztül megcélozzák a távol-keleti piacot is.
Magasan kvalifikált szakemberekre van szükségük, ezért tíz éve – a helyi középiskolával együttműködve – szakemberek képzésével is foglalkoznak. Jelenleg több mint 40 tanulószerződésük van, CNC- technikusokat, gépkezelőket, marósokat képeznek.
A dinamikusan fejlődő gépipari vállalkozás az ország egyik vezető szerszámelem gyártó és forgalmazó cége, 244 alkalmazottat, köztük 12 mérnököt foglalkoztat, a fizikai dolgozók 90 százaléka érettségivel rendelkező szakmunkás. Az új beruházás révén 30-40 új munkahelyet teremtenek. Az idén – a tavalyi 3,7 milliárd forinttal szemben – 4,2 milliárd forint árbevételt terveznek, és százmillió forint feletti nyereséggel számolnak – olvasható az MTI beszámolójában.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





