Több ezer európai munkahelyet számol fel az amerikai autógyártó óriás
Bezárja belgiumi gyárát és Németországban is sok ezres létszámleépítést hajthat végre a General Motors (GM). A világ egyik vezető autógyártója milliárdokat költ európai érdekeltségeinek átstrukturálására, és csak reménykedhet a piac fellendülését követő sikerben.
Most már biztos, hogy 2600 belga munkahely fog megszűnni miután véglegesen leáll a termelés a GM Észak-Belgiumban található antwerpeni gyárában. A szakszervezetek természetesen napok óta tiltakoznak a döntés ellen, de a GM új európai vezérigazgatója, Nick Reilly a gyárbezárásról kijelentette, a döntés elkerülhetetlen az Opel és a Vauxhall márkák túlélése érdekében – írja mai számában a Világgazdaság.
Nem egyedül a belga üzemben lesznek elbocsátások a közeljövőben. A GM az Európában lévő 50 ezer munkahelyéből mintegy 8300-at készül leépíteni, és csak Németországban 4900 állás kerülhet veszélybe. Az amerikai autógyár magyarországi leányvállalatánál, a szentgotthárdi GM Powertrain-Magyarország Kft-nél meglévő 640 munkahelyt nem fenyegeti a megszűnés veszélye.
Az autógyárnak mintegy 3,3 milliárd eurójába kerül az európai márkák gyártókapacitásainak átstrukturálása, amiből 2,7 milliárd eurót az európai kormányoktól kalapoznak össze az amerikaiak. A kiadásokhoz – a tervezett közel 20%-os németországi leépítések ellenére – tetemes összeggel járul hozzá Németország is, az Opel gyár fennmaradásának biztosítása érdekében.
Az autógyár menedzsmentje az átalakítások ellenére sem jósol semmi jót 2010-re. Reilly szerint az idei év rendkívül nehéz lesz, mivel a prognózisok alapján az amúgy is gyenge 2009-es évnél mintegy 1,5 millióval kevesebb személyautó fog gazdaára találni Nyugat-Európában.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





