Tétlen fekete-sárga koalíció
Egyre inkább úgy tűnik, az Angela Merkel fémjelezte fekete-sárga koalíció egyre inkább vérszegény a németek számára. A német gazdasági növekedés idén várhatóan 3,7 százalék lesz, jövőre 1,8-2,2 közöttre tehető, a munkanélküliség rég látott mélységekbe zuhan, miközben a kormányzat láthatóan nem tudja mit kéne tenni, vagy épp nem akar csinálni semmit.
Vagyis éppenséggel tesz. Megszorít. A növekedés ellenére a kormányzat pesszimistábban számol, így ragaszkodnak a megszorításokhoz jövőre is, miközben csökkenő dinamikájú exporttal és beruházási kedvvel számolnak.
És milyen reformoktól várnak mag csodát a németek? Elsősorban az oktatásitól. Az országban szinte unalomig ismételgetett oktatási reform kapcsán főleg a szaképzett munkaerő továbbképzéséről van szó, a munka és az iskola idő és térbeli sikeres összekapcsolásától, a felnőttoktatás sikeresebbé tételétől várnak sikereket. Emellett az esélyegyenlőség megteremtése, az iskolai előkészítők, az egész napos iskolarendszer rugalmas összekapcsolása, az átjárhatóság biztosítása a fő cél.
Nem maradhat el az oktatás mögött az egészségügyi reform sem, vagy épp annak hiánya. A társadalom öregszik, miközben a megtakarítások és a nagyobb járulékok sem elegendőek, hogy az egészségügy biztos lábakon álljon, és megfontolandó a kötelező és önkéntes betegbiztosítás összevonása is, de a legfontosabb az alapok jogkörének kiszélesítése, hogy az egészségügy többi szereplőjével, orvosokkal, kórházakkal és a szolgáltatókkal a mennyiségről és minőségről is könnyen tárgyalhasson.
A Dei Welt cikke nyomán

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp

Papíron olcsó, a valóságban fájdalmas: ezért lett rémálom Budapesten élni – közeleg a megélhetési válság?

Sokkos számok derültek ki a magyar lakásokról: ezekben az otthonokban élnek milliók – és sokan nem is tudják, mekkora a baj

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





