Téglatestben lakni jó
Simplicity, vagyis egyszerűség annak a pályázatnak a neve, a mely során az volt az építészek feladata, hogy minél könnyebben megépíthető házakat tervezzenek. A győztes művet, amely tulajdonképpen két, műanyaghabból vágott tömb, 2007 végén kezdik felépíteni, vagyis jobban mondva összeszerelni a hollandiai Almere városában.
A tervező Bube-Lab iroda munkatársainak elmondása szerint azért volt nagyszerű ezen a terven dolgozni, mert mindenféle építési előírást megszeghettek, csak legyen egyszerű és költségtakarékos a választott megoldás, persze úgy, hogy közben nem nélkülözi az elvárható luxust, minőséget és kényelmet.
Épen ezért az építészek tervezték úgy kompakt kisházukat, hogy a lehető legnagyobb hasznos teret alakíthassák ki a téglatesten belül. A fiatal csapat újfajta technológiát, forgó gömböket épített a dobozba, így a falak, a padló de még a plafon is könnyen hozzáférhető lett. A csapágygolyókként gördülő két gömböt két spirálkar köti össze. A mozgatható elemekkel negyven százalékkal tudták megnöveli a hasznos falfelületet.
A bútorok is részei a designnak: a székek, padok és ágyak a falhoz, plafonhoz és padlóhoz ragasztva, vagy azok folytatásaként, kinyúló végtagokként tekeregnek a téglatömbön belül. Ezzel elérték, hogy a szoba vált funkciót, vagyis nem a lakó megy odébb ha mosakodni akar, egyszerűen csak odaforgatja a mosdókagylós részt maga mellé.
Az épület elkészítéséhez használt technológiát a prototípusgyártásból veszik át, mert a forgó alkatrészek és a beépített bútorok kialakítása nagyfokú precíziós munkát igényel. A polisztirol tömbből egy marógép vágja ki a helyiségeket és a visszaépítendő elemeket, majd az egészet műgyantával és üvegszálas szövettel borítják be. Ennek eredményeként nagyon könnyű, ám annál tartósabb, ráadásul kiváló hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkező épület készülhet el.
Az építkezés, vagyis a vágás és ragasztás várhatóan 2007 őszén kezdődik a hollandiai Almere városkában.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Ezek a lakások most aranyat érnek: mind megvehető Otthon Starttal – mutatjuk a legjobbakat!

Sokkoló adat: Magyarországon szálltak el legjobban a lakásárak – brutális, 21%-os ugrás az EU élére lőtt minket

Robban az Otthon Start: közel 5000 új lakás jöhet – ezek a városok most nagyot nyerhetnek

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





