Szlovákiában vége az ingatlanválságnak?
Éves összehasonlításban a tavalyi év utolsó negyedévében 0,9 százalékkal nőttek a lakáscélú ingatlanok árai Szlovákiában, 2008 óta ez volt az első eset amikor drágultak az ingatlanok – derült ki a Postová Banka elemzéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
Az elemzés szerint a lakáscélú ingatlanok négyzetméterenkénti átlagára 2012 utolsó negyedévében 1247 euró volt, 10 euróval magasabb, mint a tavalyi év átlaga, ám 1,1 százalékkal elmaradt a 2011-ben kimutatott átlagártól.
Szlovákiában a lakáscélú ingatlanok átlagos árai a válság 2008-as kezdete óta szinte folyamatosan csökkentek a tavalyi év végéig. Ez idő alatt a lakások és házak árai átlagosan negyedével estek vissza, jelenleg a lakáscélú ingatlanok négyzetméterenkénti átlagára a 2007-es szinten van.
A lakáscélú ingatlanok elérhetősége a vizsgált időszakban ugyan nőtt a lakosság számára, az árak csökkenése és az átlagbérek növekedése hatására, ám ez csak a lakosság azon rétegeire volt igaz, akiknek sikerült megőrizniük munkahelyüket és nem csökkent a bérük – állapítják meg az elemzésben. Tavaly egy szlovákiai átlagpolgár 0,65 négyzetméternyi lakáscélú ingatlant tudott megvásárolni egy havi béréből.
A lakások és házak átlagos négyzetméterenkénti ára az egyes régiók összehasonlításában meglehetősen nagy különbségeket mutat. A négyzetméterenkénti átlagár – mint már hagyományosan – tavaly is a pozsonyi megyében volt a legmagasabb, 1661 eurót tett ki, szemben a legalacsonyabb átlagárat kimutató nyitrai megyével, ahol átlagosan 612 euróba került egy négyzetméter lakás.
A Postová Banka elemzése szerint az idén a lakáscélú ingatlanok árainak stagnálására lehet számítani Szlovákiában.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





