Szárnyal az euróövezet feldolgozóipara
A vártnál jobb lett az euróövezet feldolgozó iparának áprilisi beszerzési mutatója – derül ki a Markit gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett végleges adataiból.
Az index 58,0 pontra emelkedett a márciusi 57,5 pontról, és magasabb a Markit első becslésében szereplő 57,7 pontnál is. Az adat rávilágít arra, hogy a vizsgált periódusban miként alakult a feldolgozóipar teljesítménye a beszerzések tükrében. A mutató 50 pont feletti értéke az adott ágazat teljesítményének bővülését jelzi. Elemzők rámutattak: az index 19 hónapja van a növekedést a csökkenéstől elválasztó 50 pont felett – sőt februárban 59 ponttal tizenegy éves csúcsra szökött fel -, ami azt is jelenti, hogy a feldolgozóipar igen jó formában kezdte az idei évet.
Erre utal, hogy a kibocsátási alindex 60,2 pontra emelkedett a márciusi 58,5 pontról. Az árak emelkedése, illetve a négy legnagyobb euróövezeti gazdaság egyenlőtlen fejlődése azonban továbbra is aggodalomra ad okot. A növekedés motorja továbbra is Németország és Franciaország volt – 62,0 és 57,5 pontra emelkedett az index – miközben Olaszországban és Spanyolországban 55,5 és 50,6 pontra csökkent a mutató.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg

Lakásdömping Budapesten: soha nem épült még ennyi új lakás, miközben elszabadultak az árak

Használt lakás, használt ház: egy piac, két történet

A gyors lakáseladás valódi titkai – Ezeket csinálják másképp azok, akik heteken belül vevőt találnak
Dizájn

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják

Fellélegezhetnek az ingatlanvásárlás előtt állók? Így alakulnak az árak idén
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





