Sport- és rendezvénycsarnok nyílt Pestszentimrén

Új, 4000 négyzetméteres sport- és rendezvénycsarnok nyílt pénteken Pestszentimrén. A létesítmény – ami akár színházi előadások, koncertek megtartására is alkalmas – süllyesztett játéktérrel, bővíthető lelátóval rendelkezik. Az 1,1 milliárdos beruházást lízingkonstrukció keretében valósította meg a XVIII. kerület.

Az új, korszerű Pestszentimrei Sportkastély az OTP Ingatlan Rt. kivitelezésében készült Hajós Tibor tervei alapján. A kerület a lízingkonstrukció költségit 20 év alatt fizeti meg a Merkantil Banknak. A sport- és rendezvénycsarnok várhatóan évi 40 milliós költségvetéssel működik majd.

Nagy öröm számomra, hogy Budapest egy újabb korszerű sport- és rendezvénycsarnokkal gazdagodik. Különösen fontosnak tartom, hogy az új létesítmény nemcsak a versenysportnak, hanem a lakossági rekreációnak is helyet biztosít – mondta Demszky Gábor főpolgármester, aki Mester László XVIII. kerületi polgármesterrel, valamint Horváth Gábor olimpiabajnok kajakozóval részt vett a csarnok pénteki ünnepélyes átadásán.

A városvezető kihangsúlyozta: nagyon ritka és dicséretes, hogy egy kerület és egy bank közös vállalkozásba kezd, melynek eredményeként létrejöhetett ez a minden igényt kielégítő, modern csarnok, mely újabb sportolási lehetőségeket kínál a budapestieknek.

Pestszentimre sportos kerület, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy ebben a városrészben működik a Lőrinci Sportcsarnok, a szabadidősportnak otthont adó Bókay-kert, a Malév-sporttelep és két uszoda is. De említhetném a nagy múlttal rendelkező diákolimpiát, vagy azokat a már világ-, olimpiaibajnok sportolókat, akik e kerület szülöttei – mondta Mester László, a kerület polgármestere.

A most megnyílt Pestszentimrei Sportkastéllyal közös akarat és szándék valósulhatott meg – tette hozzá a polgármester.

A 2,1 hektáros területen épült sportlétesítménynek minden igényt kielégítő játéktere van, a legmodernebb felszereltséggel rendelkezik. Korszerű öltözők, vizesblokkok készültek, rengeteg tágas tér áll rendelkezésre különböző jellegű rendezvényekhez. Süllyesztett játéktérrel, 1100 fős befogadó képességű lelátóval rendelkezik, de mivel a nézőtér bővíthető, így akár 3800 néző is helyet foglalhat.

A két függönnyel három részre osztható játéktéren iskolai testnevelés órákat is tartanak, ahol zavartalanul megtartható akár három osztály tornaórája is párhuzamosan. Az épületben – mely alkalmas a magas szintű versenysport kiszolgálására – a rekreációs lakossági sport is helyet kap. A szokásos kiszolgáló helyiségek mellett edzőtermet, irodákat, büfét és szaunát is kialakítottak. A lelátók akadálymentes lifttel is megközelíthetőek.