Speciális lakásotthont adtak át Rumban
Speciális nevelési igényű, állami gondoskodásra szoruló fiataloknak adtak át lakásotthont a Vas megyei Rumban.
Az Ifjúsági Családügyi, Szociális és Egészségügyi Minisztérium
pályázatán nyertünk támogatást 2004-ben és 2005-ben, az így kapott
pénzt a Vas Megyei Önkormányzat saját forrásából egészítette ki,
melynek köszönhetően 40 millió forintos költséggel építettünk fel
egy ikerházat, amelyben 8-8 sajátos nevelést igénylő állami
gondozott diákunkat helyezhetjük el” – mondta Kerekes Ferenc.
Hozzátette: a konyhával, étkezővel, játszószobával és kétágyas
hálókkal rendelkező otthonok korszerűen felszereltek, az értelmi
fogyatékkal élő fiatalokkal felkészült szakemberek foglalkoznak.
Az igazgató elmondta azt is, hogy iskolájukba jelenleg 110
tanuló jár, közülük 21-en állami gondozottak, akik a hét végén eddig
nem járhattak haza, akiknek most az intézményben biztosíthatnak
otthonosnak mondható környezetet. Az igazgató szerint teljes körűen
sikerült megoldaniuk az állami gondozott diákok problémáját, mivel
öten közülük már korábban egy olyan lakásotthonba költöztek,
amelyben az önálló életvitelre készítik fel őket

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Tovább Gyorsult az Ingatlanpiac – Budán 45 Nappal Gyorsabban Kel El Egy Téglaépítésű Lakás

Kiadó exkluzív, polgári lakás Újlipótváros szívében

Kivezetik a nagy lakáskedvezményt? Megszólalt Nagy Márton minisztériuma – jön a szigorítás 2026-tól?

Beköltözési STOP a budai agglomerációban? Akár 5 milliót is fizethet, aki Törökbálintra költözne
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





