SPAR és Tesco: verseny a magyar beszállítókért?
Habár a magyar beszállítók sokszor panaszkodnak arról, hogy a multinacionális áruházláncok ellehetetlenítik, kihasználják őket, a legnagyobb üzletláncok az elmúlt hetekben komoly kampányokat indítottak a hazai termékek népszerűsítéséért. Ezek az akciók elsősorban hosszabb távon jelenthetnek fellendülést egy-egy magyar gyártónak.
Kutatások szerint az áruk eredete felértékelődött a magyar vásárlók döntési folyamatában. Ezt a vásárlók ugyanolyan fontosnak tartják, mint a kedvező árakat, és akciókat. A magyar vevők jelentős részére jellemző, hogy a hazai termékeket keresik. Míg 2005-ben a megkérdezett vásárlók 52%-a tartotta fontosnak a termékek hazai eredetét, addig 2009-ben 68% nyilatkozott így. (Gfk Hungária tanulmány: Étkezési szokások 2009).
A hírekben azonban gyakran hallani a magyar beszállítók panaszairól. Egy nagy kereskedelmi lánc egykori munkatársa korábban a Pénzcentrumnak a következőképpen foglalta össze a helyzetet:
“Nyílt titok, hogy kegyetlenül letörik az árakat: persze, szép dolog, hogy kiírják, hogy ez és ez a termék hazai beszállítótól származik, de ezek a vállalatok egytől egyig rá vannak kényszeríve az irreálisan alacsony árakra. Kipréselik a legkedvezőbb árakat a beszállítókból: az nem érdekli őket, hogy egy év múlva csődbe megy a cég. Az olcsóság célja pedig szentesíti az eszközt.
Hallottam olyasmit is, hogy utólagosan történt szerződés-átírás, változtatás, módosítás. A cél a legtöbb esetben az, hogy az ár nehogy úgy jöjjön ki, mintha beszerzési ár alatti értékesítésnek tűnne.”
Az üzletláncok számára azonban komoly reklámértékkel bír az, hogy minél nagyobb arányban forgalmaznak magyar beszállítóktól származó termékeket. Az pedig vitathatatlan, hogy egy-egy komolyabb promóció a beszállítókat, termékeik ismertségét, márkaértékét is erősíti.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





