Sok lakás vár árverezésre
A harmadik negyedév végére már 25 ezer közelébe emelkedett a lejárt hiteltartozás miatt kényszerértékesítésre kijelölt ingatlanok száma. Ezzel együtt a bankok változatlanul nem használják ki a kvótát, és 2013 második negyedévéig nem egészen 1300 lakás cserélt gazdát. A vevő a legtöbb esetben a Nemzeti Eszközkezelő volt – írja a vg.hu.
A harmadik negyedévben újabb 3898 lakást jelöltek ki kényszerértékesítésre a hazai pénzügyi szolgáltatók, így az érintett lakások száma 24810-re emelkedett – tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Így a kvóta alapját képező 117 ezer 335 lakásnak majdnem pontosan egyötödét jelölték már ki eladásra a bankok. A hitelintézetek – ahogy eddig is megszokott volt – most sem használták ki a rendelkezésre álló kvótát, hiszen az most 5290 lakásra szólt. Figyelemre méltó viszont, hogy a kijelölt lakások száma ha lassan is, de nő, az utóbbi három negyedévben folyamatosan emelkedett.
A legtöbb, kényszerértékesítésre kijelölt lakás Budapesten és Pest megyében található, a 117 ezerből összesen több mint 30 ezer helyezkedik el ezen a területen. Csaknem tízezer érintett lakást tartanak nyilván emellett Borsodban is, ám Tolna, Zala és Vas megyében ez a szám mindössze 2000 és 2500 között mozog. Az értékesített lakások száma a kijelölt ingatlanokéhoz képest is meglehetősen alacsony, a PSZÁF adatai szerint a második negyedévig 1269 lakást adtak már el a hitel nem fizetése miatt. Ezek nagyjából háromnegyede – 912 darab – a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez került, háromszázat maguk az adósok értékesítettek, a pénzügyi szolgáltatók pedig az érintett körből 58 ingatlant árvereztek el. A cikk további része itt található !

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





