Siralmas Orco negyedév
Igencsak gyászos gyorsjelentést tett közzé tegnap este az Orco, a társaság bevétele ugyan 18%-kal növekedett, a nettó eredménye azonban a 2008 második negyedévi 11.3 millió eurós profittal szemben most 154.1 millió eurós veszteség lett.
Ez a szám a legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb, a Bloomberg konszenzusa szerint az elemzők 10.9 millió és 90.3 millió euró közötti veszteséget vártak.
A veszteség csaknem teljes mértékben annak köszönhető, hogy az Orco az egyre hanyatló régiós ingatlanpiaci folyamatok miatt leértékelte ingatlanállományát: az egy részvényre jutó nettó eszközállomány (NAV/Share) a 2008 végi 45 euróról 2009 félév végére 15 euróra süllyedt.
A gyorsjelentést az elemzők első reakcióikban igen gyengének minősítették, szinte mindegyikük kiemelte, hogy a társaság nem tett közzé érdemi új információkat a reorganizációja kapcsán. A szakértők rávilágítottak, hogy a társaság NAV/Share mutatója azért annyira érzékeny minden, a portfólió értékében bekövetkező változásra, mert a hitelállomány óriási, mintegy 1.5 milliárd eurót tesz ki.
A hitelek a leértékelés után immár nem 67%-át teszik ki az ingatlanok értékének (mint 2008 végén), hanem 80%-át. A Wood elemzői szerint az Orco jelenleg 0.74-es P/NAV mutatón forog, ami alapján a részvény drága a régiós szektortársakhoz képest. A szakértők megerősítették eladás ajánlásukat a részvényekre, miközben a KBC elemzői szerint negatív árfolyam reakció indokolt a gyorsjelentésre.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron

MBH Bank: nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

Milliárdos megújulás Szegeden: szinte teljesen újjáépítették az SZTE egyik ikonikus épületét

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





