Rogán szerint nem lesz ingatlanadó
Szándékos félrevezetésnek nevezte az ingatlanadóval kapcsolatos felvetéseket a fideszes Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke, hozzátéve, hogy az önkormányzatok érdemi adókivetési gyakorlata ezen a téren nem változik. A politikus egy más témában tartott szerdai sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: “szó sincs arról, hogy bármilyen ingatlanadó kerülne bevezetésre”.
Mint ismertette, az adótörvények módosításának részeként a helyi önkormányzatok lehetőséget kapnak arra, hogy az eddigi korlátoktól eltérően alakíthassák az adózási gyakorlatukat. Hangsúlyozta, hogy ez az ingatlanok tekintetében a jelenlegi adóformákat jelenti. Rogán Antal szavai szerint “ingatlanadót bevezetni, az eddigiektől eltérő fajtát, ennek a törvényi szabályozásnak alapján kötve hiszem, hogy lehet”. Kifejtette azt is, hogy eddig is ki lehetett vetni építményadót négyzetméter és érték alapon, ez ezután is így van. Jelezte, hogy az ingatlan forgalmi értékére vonatkozó 3 százalékos felső korlát nem biztos, hogy így marad, ennek a felülvizsgálatát kérte, mert több önkormányzat számára hátrányos lehet.
A fideszes politikus úgy vélekedett: Budapesten semmi realitása nincs annak, hogy az önkormányzatok érdemben eltérjenek a négyzetméter alapú adókivetéstől. Mint mondta, nem lehet megmondani, melyik ingatlan mikor mennyit ér, az önkormányzatok számára “hatmilliószor többe kerülne, hogyha minden ingatlanról minden évben új értékbecslést kéne készíteni, s azzal még ráadásul vitatkoznánk is”. Rogán Antal a változások kapcsán arról is beszámolt, hogy “kétségkívül egy sajátos érdekként meghúzódik mögötte, hogy lehetek olyan vidéki vagy külső kerületi települések, amelyek ennek segítségével egy kicsit jobban meg tudják adóztatni azokat a nagy ellátó szervezeteket, nagyobb bevásárlóközpontokat, vagy éppenséggel üzleteket, amelyek óriási parkolókkal rendelkeznek”.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





