Régióvillamos közlekedhet Kelet-Szlovákiában
Kuriózumnak számít Szlovákiában, hogy a kassai villamosok nyomtávja megegyezik a vasút nyomtávjával. Ez adta az ötletet, hogy a kassai villamosközlekedést regionálissá fejlesszék, s létrehozzák az ún. “régióvillamost”.
A Kassa Megyei Hivatal támogatásával elkészült a régióvillamos terve, ami Brüsszelben is zöld utat kapott, így 2012-ben elkezdődhet az építkezés. Az első megépítendő állomás Szepsiben lesz. A város telket szolgáltat a terminálhoz, ahová befutnak majd a környék autóbuszai, később pedig a régióvillamos is. Az integrált közlekedés eredményeként kevesebb busz jár majd Szepsi felől Kassára, mivel helyettesíti őket az új tömegközlekedési eszköz, a régióvillamos.
A napokban szakemberekből álló monitorozó bizottság járt Szepsiben, hogy szemrevételezze az előkészületeket. „Az a cél, hogy javuljon a lakosság közlekedése Kassa irányába. Autóbuszokkal érkeznek az adott terminálig , innen pedig vasúton folytathatják útjukat Kassára, ahol a városi tömegközlekedésre csatlakozik rá ez a villamos-vonat“- magyarázta portálunknak Peter Mach, a közlekedési minisztérium osztályvezetője.
Az elfogadott tervek szerint Kassáról négy irányba közlekedhetnek majd a régióvillamosok. Bővítésre később is lehetőség lesz, úgy tudni, az Eperjesi kerület is élénken érdeklődik az új közlekedési lehetőség iránt. Prioritása azonban a Kassa – Szepsi vonalnak van. Az első szakaszban a tervek szerint megépül a szepsi terminál, végbemegy a vasút villamosítása, a kassai belső villamoshálózatot pedig rákötik a vasúti hálózatra. Ennek tervezett költsége mintegy 20 millió euró, aminek egy részéből felépülhet a szepsi központi pályaudvar. „Tulajdonképpen mind a két tervre, a terminál építésére és a villamosításra is jóvá van hagyva az európai unió pénzcsomagja” – tudtuk meg Zachariaš Istvántól, Szepsi polgármesterétől.
Forrás: Hírek.sk

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





