Raiffeisen Ingatlan Alap: augusztusban 18 milliárd forint bővülés
Jelentősen, 18
milliárd forinttal bővült a Raiffeisen Ingatlan Alap által kezelt
vagyon az elmúlt hónapban, ezzel párhuzamosan azonban 35 százalék
alá csökkent az alap ingatlanhányada augusztus végére
A kiadott tájékoztató szerint az ingatlan alapnál augusztus
folyamán két, kisebb volumenű tranzakcióra került sor, de a kezelt
vagyon erőteljes bővülése összefüggésben volt az adószabályok
szeptember 1-jei megváltozásával, elsősorban a 20 százalékos
kamatadó bevezetésével, ami azzal járt, hogy a meghatározó hazai
nyílt végű ingatlan alapok vagyona hasonló, vagy még ennél is
nagyobb mértékben növekedett.
A múlt hónap folyamán egy 100 millió forint feletti tranzakció
keretében újabb budapesti ingatlan került az alap portfoliójába. Az
Üllői úton található, 240 négyzetméter “bérterületű” ingatlant a
Raiffeisen Bank Zrt. vette bérbe 10 évre.
Bővült az alap vidéki ingatlanainak köre is. Ezúttal újra egy
győri befektetést hajtottak végre, a telek megvásárlásával
párhuzamosan fejlesztési és bérleti megállapodást is aláírtak a DANA
Hungary Kft-vel. Az ingatlan érteke augusztus végén meghaladta a
40,4 milliárd forintot.
A Raiffisen Ingatlan Alap likvid eszközeinek szempontjából az
augusztus jelentős változásokat hozott. A Magyar Nemzeti Bank
Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülésén újabb 50 bázisponttal 7,25
százalékra emelte az alapkamat mértékét. A kamatdöntéssel együtt
nyilvánosságra hozott jegybanki inflációs jelentés újabb eladási
hullámot idézett elő az állampapírpiacon, aminek csak az szabott
gátat, hogy a fejlett piaci kötvényhozamok öt hónapos mélypontjukra
csökkentek.
A Raiffeisen Ingatlan Alap augusztusi nominális hozama 0,73
százalék volt, míg az indulás óta számított évesített hozam 11,71
százalékra változott. A portfolióban 25 százalékot tesz ki a likvid
eszközök aránya.
Ez év augusztusában az alap nettó eszközértéke több mint 116
milliárd 828 millió forintot tett ki.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





