Plusz parkolók a Pest megyei vasútállomásokon
Az Európai Unió támogatásával a sülysápi, a tápiószecsői és az albertirsai vasútállomásokon összesen 181 gépjárműparkolót (P+R) és 100 kerékpártárolót (B+R) alakítanak ki az év végéig – közölte a MÁV Zrt. szerdán a 160 millió forintos beruházások indulása kapcsán.
Tájékoztatásuk szerint a 160 millió forintos beruházás 90 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) a Közép-Magyarországi Operatív Programban (KMOP) vissza nem térítendő támogatással, 10 százalékát az érintett települési önkormányzatok finanszírozzák.
A beruházás során kialakított parkolóhelyek fenntartását az önkormányzatok 10 éven keresztül vállalták.
A parkoló-fejlesztési projekt második ütemében a sülysápi és tápiószecsői vasútállomások mellett a már eddig elkészült 108 parkolóhely és 60 kerékpártároló bővül tovább a Magyar Államvasutak, a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) és a három Pest megyei önkormányzat konzorciumai együttműködésében.
A MÁV tájékoztatása szerint az ingyenes, kamerákkal őrzött P R parkolóhelyek tovább erősítik a közösségi közlekedés előnyét az egyéni közlekedéssel szemben, tovább csökkenhet a fővárosba reggelente beáramló személygépkocsik száma.
A P R és B R parkolók fejlesztését célzó program részeként, 2010 első félévéig a MÁV, a BKSZ és 13 Pest megyei település önkormányzatából álló konzorcium már összesen 834 parkolóhelyet és 540 kerékpártárolót épített Abonyban, Cegléden, Gyömrőn, Kismaroson, Nagykátán, Pilisen, Sülysápon, Szentmártonkátán, Sződligeten, Tápiószecsőn, Üllőn, Vecsésen és Verőcén.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





