Piaci öröm Bin Laden halálhírére
Oszama bin Laden halálának hírére a kőolaj, az arany és az ezüst ára csökkenni kezdett, a tőzsdemutatók pedig emelkedésnek indultak hétfőn. Közép-európai idő szerint hétfő reggel 9 óra előtt az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára 95 centtel 124,94 dollárra, a West Texas Intermediate (WTI) ára pedig 1,27 dollárral 112,66 dollárra csökkent.
Az arany ára unciánként (1 uncia = 31,1 gramm) azonnali szállításra 5 dollárral 1.540,39 dollárra csökken. Az ezüst ára Barack Obama amerikai elnök bejelentése után közvetlenül 10 százalékkal csökkent, hétfő reggel 9 óra körül 6,6 százalékos csökkenéssel, unicánként 44,64 dolláron állt.
A tőzsdemutatók világszerte erősödtek. Tokióban például a Nikkei mutató a lélektani határnak számító 10 ezer pont fölé emelkedett. Kereskedők szerint Nyugat-Európa is erősödéssel nyithat, a frankfurti DAX index és a párizsi CAC-40 mutató egyaránt 0,8 százalékos erősödéssel kezdhet.
Barack Obama vasárnap éjjel, a washingtoni Fehér Házból élőben közvetített rendkívüli televíziós beszédében jelentette be, hogy az Egyesült Államok egy katonai műveletben végzett Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével.

Új építésű lakások Budapesten: 4 különböző életstílus, 4 kiváló lakópark
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Brutális lakástámogatási trükk jön szeptembertől – így lehet belőle milliókat nyerni, ha jól kombinálsz!

Új lakástámogatás robban a közszolgákra – Akár az egész hitelt is kifizetheti helyetted az állam!

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Dizájn

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
