Pénzt nem, csak vagonokat kapott a MÁV Gépészet a munkájáért
A Népszabadság keddi számában azt írja: a MÁV Gépészeti Zrt., vasúti járműjavító munkáját pénz helyett az általa részben felújított autószállító vagonokkal fizették ki
L.A 35 személygépkocsit szállító vagon teljes felújításáról a Népszabadság értesülései szerint a MÁV Gépészet még 2008 decemberében állapodott meg a Dunavagon Kft.-vel. A szerződés aláírásakor nagy volt az öröm, mert az első önálló üzleti évét záró járműjavító eleget tett tulajdonosa elvárásának: átlépte a magyar vasútvállalat “határait” és külső megrendelést szerzett.
Az első problémákkal a járműjavító 2009-ben szembesült: az autósdzállító felújítása ugyan a terv szerint haladt, a Dunavagon nem teljesítette vállalásait. Eleinte még csak a járművek egyes fontos részegységeinek számító alkatrészek szállításával maradt adós, de később a megrendelő jelezte, hogy fizetni sem tud. A MÁV Gépészet a vagonok felújítását leállította és kérte a már elvégzett munkákról kiállított, összesen 100 millió forintnyi számla rendezését. A 3 millió forint tőkével jegyzett Dunavagon azonban nem fizetett: a MÁV Gépészeti Zrt. az általa felújított vagonok 100 millió forintos ellenértéke helyett magát a kerék nélküli vagonokat kapta meg a ciprusi tulajdonba került cégtől.
Már csak azt kell kivárni, amíg feladatot találnak számukra, addig nemcsak a speciális járművek állnak, de az “offshore buli” a járműjavító mintegy százmillió forintját is leköti – írja a Népszabadság. A vasutasok szerint a sajátos ügylet nem okozott kárt, és az átvett kocsik még bevételt is hozhatnak, ha el tudják adni a kocsik szállítási kapacitását.
HVG/Nol.hu

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





