Panelprogram: meghosszabbítva, EU nélkül
2006 szeptember 30-ig lehet pályázni panellakások támogatására a panelprogram keretén belül. A kormányzati tervek szerint 2013-ig a panellakások 80 százalékát feújítják Magyarországon – írja a Világgazdaság. Az EU egyel?re nem ad pénzt…
A támogatást a következő célokra lehet igénybe venni: nyílászárók szigetelése, cseréje, homlokzat hőszigetelése, épületgépészeti rendszerek feújítása, valamint az épület környzetének javítása, korszerűsítése.
A támogatás a beruházás értékének maximum harmada lehet (de legfeljebb 400 ezer forint lakásonként), míg a lakástulajdonosoknak és a helyi önkormányzatnak minimum egy-egy harmadot kell fizetniük.
Az EU-val folynak a tárgyalások a program támogatásáról, a jelenlegi elképzelések szerint 2007-től az unió a költségek 20 százalékát, az állam és az önkormányzat 47 százalékát, míg a lakók 33 százalékát finanszíroznák. A lakástulajdonosokat tehát egyáltalán nem érintené a változás, az csak a központi költségvetés válláról venné le a terhet.
Magyarországon összesen mintegy 800 ezer panel van, s több mint 2 millió ember lakik ezekben a lakásokban. Eddig 117 ezer lakás kapott támogatást a program keretein belül, az egy lakásra jutó támogatás kb. 200 ezer forint volt.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





