“Pál utcai fiúk Józsefvárosa” tömbrehabilitáció
Újjáéledő Grund és kulturális negyed a Corvin Sétány tövében.
A józsefvárosi képviselő testület elfogadta a “Pál utcai fiúk Józsefvárosa” programot, így elindulhat a Tömő utcában egy többlépcsős kulturális program megvalósítása. Elsőként a, Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényéből ismert, Grund fog újjászületni, igaz nem az eredeti helyén és formájában, hanem a Tömő utca 4. szám alatt található üres telken, az Uniós szabványoknak megfelelő játszótérrel. Ha a játszótér 2007-ben megvalósul a Józsefvárosi Önkormányzat térítésmentesen a beruházók rendelkezésére bocsátja a körülötte lévő telkeket.
A Tömő utca 2. szám alatti védett épületben Molnár Ferenc emlékház, és egy korabeli hangulatú kávéház kerül kialakításra. A Tömő utca 6. szám alatt található, ugyancsak védett, csaknem kétszáz éves lakóházban Táncsis-emlékház, helytörténeti múzeum, étterem, vendégház, és kisebb boltok, a Tömő utca 8. alatt a West Balkán szórakoztató és kulturális központ elhelyezését tervezik.
A projektben beruházóként vesz részt a Grund 8 Kft., a West Balkán Kft. és a VIII. kerület Józsefváros Polgármesteri Hivatala. A koncepció kidolgozása a Leonardo41 Alapítvány és a West Balkán tulajdonosainak közreműködésével folyik, végleges tervek még nincsenek. A játszótér kialakítása 40 millió forint, a felújítások költségeit 560 millió forintra becsülik.
Eredetileg a Grund helyszíne is a Corvin Sétány projekt része lett volna, de a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2005-ben levédette a Tömő és Nagytemplom utca sarkán álló, 1830-ban épült lakóházat, ami mellett szintén védelmet élvezett a Táncsics-ház, így azok lebontása törvénybe ütközik.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának

Szociális bérlakások megújuló energiával? – A csoda Újpesten születik!

Milliók tűnhetnek el a hiteledből 2026-ban – kevesen tudják, de ez a támogatás most is él

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




