Öt kilométer mellékút félmilliárdból
Összesen 4,6 kilométernyi mellékút újult meg 446 millió forintból Győr-Moson-Sopron megyében.
Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program 2009–2013-as akciótervének keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelenleg 192, összesen 1265 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújításán dolgozik. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége közel 104 milliárd forint lesz, ebből a Nyugat-dunántúli régióban 7,16 milliárd forint jut a munkálatokra – derül ki a társaság közleményéből.
A 1403 jelű Hédervár-Kimle összekötő út 3,1 kilométeres szakaszán a meglévő útburkolat mind a két szélén, valamint középen is hálósan repedezett volt, ezért teljes pályaszerkezet-cserét és burkolatmegerősítést hajtottak végre a szakemberek. Helyenként a meglévő burkolatot is kiszélesítették, emellett a szakaszon található buszmegállóhelyeket is átépítették. Továbbá megújulhatott az érintett útszakaszon az 1965-ben épült kimlei Mosoni-Duna-híd is.
A másik felújított útszakasz, a 14101 jelű Kunsziget bekötőút, 1,5 kilométer hosszon vált európai színvonalúvá. Az út állapota erősen leromlott és kátyús volt, a burkolat széle megsüllyedt. A bekötőúton megerősítették a burkolatot, elvégezték a padkafelújítást és átépítették a buszmegállóhelyeket, valamint korszerűsítették az útpálya víztelenítését és vízelvezetését is, ami nagymértékben megnövelheti a felújított út tartósságát.
A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





